Ez a hitel mentené meg a kkv-kat? Itt van minden, amit az új NHP-ről tudni kell

HelloVidék   
  Megosztom
Ez a hitel mentené meg a kkv-kat? Itt van minden, amit az új NHP-ről tudni kell

A koronavírus-járvány következtében számos cég került igen nehéz helyzetbe. A nehéz helyzet áthidalásához nyújthat megoldást a Magyar Nemzeti Bank április elején bejelentett, a Növekedési Hitelprogram új szakaszának tekinthető NHP Hajrá program. A hazai bankoknál már elérhető az új típusú hitel, mi pedig annak néztünk most utána, hogy milyen konstrukciókat kínálnak a magyar bankok azoknak a cégeknek, akik élnének a támogatással.

Néhány napja ismét elindult az NHP Hajrá Hitelprogram, melyet a mikro-, kis- és középvállalkozások érhetnek el, széleskörű felhasználhatóságával, rugalmas feltételeivel és nagyvonalú keretösszegével feloldhatja a jelenlegi cash-flow nehézségeket, és a jövőbeli növekedés motorjává válhat. Most annak jártunk utána, hogy milyen feltételek mellett vehető igénybe a hitel. De arra is kíváncsiak voltunk, miben térnek el egyes bankok hitelkonstrukciói.

Vállalkozásonként akár 20 milliárd forint (kb. 56,5 millió EUR) maximális hitelösszeg igényelhető, legfeljebb 2,5% fix kamatozás mellett. A minimális hitelösszeg 1 millió forint, amely nagyban elősegítheti a mikrovállalkozások hozzáférését is.

Mindehhez azonban jól megalapozott üzleti és finanszírozási tervekre, számviteli és adózási előkalkulációkra is szükség van. A megfelelő szakértelemmel elkészített dokumentáció segítheti a hitelfelvétel és projekt sikerét is. Ez garantálja, hogy a hitel ne csak túléléshez vagy az agónia megnyújtásához legyen elég

– hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.

A beruházási hitelkonstrukcióban a futamidő elérheti a 20 évet, ráadásul a lehívásra is 3 év áll nyitva. Felhasználható immateriális javak, használt vagy új tárgyi eszközök és ingatlanok beszerzésére, a már meglévő vagy bérelt, illetve lízingelt eszközök átalakítására, korszerűsítésére és kapacitásuk bővítésére, illetve akár 2020. január 1. előtt alapított vállalkozás felvásárlására is. A pénzügyi intézményeknek a hitelkérelem elbírálására két hét áll rendelkezésre az igénylés teljes körű benyújtását követően.

Lehetőség van arra is, hogy a vállalkozások forgóeszköz-hitelt vegyenek fel 3 év futamidővel. Ez lényegében szabad felhasználással nyújt lehetőséget a munkahelyek és termelési kapacitások megtartására, a likviditás biztosítására, vevőkövetelés- és készletfinanszírozáson túl a munkaerőköltség fedezésére, továbbá előfinanszírozhatók EU-s támogatások is.

A korábban mástól felvett rosszabb kondíciójú hitelek is kiválthatók belőle, amennyiben azok célja az NHP Hajrában engedélyezett hitelcélokkal összhangban van, ezzel csökkenthetőek az adósságokból fakadó költségek.

Az elsősorban feldolgozóiparban és az üzleti szolgáltatások területén tevékenykedő közép- és nagyvállalkozásoknak emellett a versenyképességi-támogatást, illetve a beruházásokhoz kapcsolódó hagyományos adókedvezményi lehetőségeket is érdemes átgondolnia. A különböző támogatási konstrukciók akár kombinálhatóak is a támogatás halmozódás korlátainak figyelembe vételével, de ezek megtervezésébe, az optimális megoldás kidolgozásába mindenképpen érdemes szakértőt bevonni

– figyelmeztet Jancsa-Pék Judit.

A turizmusból élők is örülhetnek

Szálloda, panzió, kemping, üdülőház illetve közösségi szálláshely üzemeltetése céljából üdülő megszerzésére, építésére, bővítésére, felújítására vagy átalakítására is felvehető a hitel. Lakóingatlanként nyilvántartott ingatlan megszerzésére és építésére is igényelhető, ha tartósan és kizárólag üzleti célra használják, valamint az ingatlan bővítése, felújítása és átalakítása is finanszírozható.

Legalább 10 lakásból álló lakóingatlan építésére vagy ilyen új építésű ingatlan megvásárlására is fordítható a hitel, ha annak célja a szerződés futamidejének végéig kizárólag magánszemélynek történő, hosszú távú üzletszerű bérbeadás.

Lássuk, mit kínálnak a bankok!

Hogy mindenképp körültekintő és széleskörü információval tudjunk szolgálni, körbenéztünk, milyen konstrukciók alapján dolgoznak az egyed hitelintézetek. Az alapfeltételek mindenhol egyeznek ugyan, de érdekelt minket, hol és milyen kedvezményekkel, engedményekkel élhetünk, ha úgy döntünk, belevágunk a NHP Hajrá Hitelprogramba.

Több fronton is támogatást nyújt a Takarékbank

A több mint 1,1 millió ügyfelet kiszolgáló és az ország legnagyobb fiókhálózatát fenntartó Takarékbank jelenleg is az egyik vezető piaci szereplő a vállalatok finanszírozásában, különösen a hazai kis- és középvállalati körben. Piacvezető az MFB Pontokon elérhető hitelek és kombinált termékek kihelyezésében 56 százalékos részesedéssel, és Széchenyi Kártya Program termékeinek kihelyezésében 36 százalékos részesedéssel, ezen belül az Agrár Széchenyi Kártya termékeknél 67 százalékkal. Elsőként tervez piacra lépni a most megjelent és megjelenő valamennyi kamattámogatott és intézményi kezességgel fedezett finanszírozási termékkel, különösen azért is, mert a pénzintézet ügyfelei már az elmúlt napokban is nagy számban érdeklődtek ezen finanszírozási lehetőségek iránt.

A Takarékbank és a Budapest Bank közös konzorciumában működtetett MFB Pontok a világjárvány ellenére változatlanul aktívan szolgálják ki az ezen támogatott források után érdeklődő vállalati ügyfeleket.

A Takarékbank a szintén a kkv-kat segítő Széchenyi Kártya Program hiteleinél sem számít jelentős visszaesésre a válság miatt az igénylések, érdeklődések alapján. A portfolióban található folyószámlahitelek jellegüknél fogva jó megoldást jelenthetnek a vállalkozásoknak a nehézségek áthidalására, válságkezelésre is.

Az állami források és a mögöttes állami garanciarendszer fontos szerepet játszhat a válság kezelésében és a gazdaság élénkítésében. Kiemelten fontos, hogy minden gazdasági szereplő a megfelelő időben a működéséhez és fejlődéséhez szükséges forráshoz jusson, ebben pedig kulcsfontosságú szerepe és felelőssége van a bankrendszernek. Fontos, hogy a bankok segítő partnerként reagáljanak az esetleg nehéz helyzetbe került vállalati ügyfelek esetében, valamint változatlanul finanszírozzák a jó és előremutató beruházásokat

– mondta Szabó Levente, a Takarékbank üzleti vezérigazgató-helyettese.

Már most készülünk a válság utáni időszakra, amikor a vállalkozások hitelezésén keresztül a pénzintézetekre meghatározó szerep hárul a gazdaság újraindításában

- tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, majd kitért arra is, hogy nemcsak a kölcsöntermékekre jelentős az igény, hanem a faktorálás iránt érdeklődők száma is a többszörösére ugrott a bankcsoporthoz tartozó Takarék Faktorháznál. Az igénylők a mostani helyzetben szeretnének minél hamarabb – a fizetési határidő előtt – hozzájutni követeléseikhez, hogy saját kintlévőségeiket rendezzék, fizetést adjanak munkavállalóiknak, illetve alapanyagot szerezzenek be további működésükhöz.

Nagy lesz idén a kereslet az NHP Hajrá iránt az Erste Bank szerint

Nagy az érdeklődés a vállalkozások részéről, a pénzintézet már elkezdte tájékoztatni – elsősorban meglévő – ügyfeleit az új program nyújtotta lehetőségekről, a tervek szerint pedig napokon belül folyósítja az első NHP Hajrá hiteleket.

Arra számítunk, hogy élénk lesz a kereslet mind a meglévő hitelek NHP Hajrá termékkel történő refinanszírozása, mind az új hiteligények kapcsán. Annak érdekében, hogy meglévő ügyfeleink mihamarabb élni tudjanak az NHP Hajrá kínálta lehetőségekkel, egyedi folyamatot dolgoztunk ki a meglévő hitelek refinanszírozásának gyors lebonyolításához

– mondta el Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője, aki kiért arra is, hogy kínálatukban minden olyan NHP Hajrá hitel elérhető (beruházási hitel, forgóeszközhitel, támogatás előfinanszírozás, hitelkiváltás), amelyet az MNB által meghatározott keretek lehetővé tesznek. Miként a korábbi NHP-konstrukciók esetében, a pénzintézet az NHP Hajrá kapcsán is versenyképes, testre szabott feltételrendszert és árazást ajánl ügyfeleinek.

A hitelek kamata fix, mértéke a finanszírozás egyéb paramétereitől (futamidő, fedezetek) függ, de nem haladhatja meg a 2,5 százalékot, egyéb költsége nincs az ügyfeleknek a bank felé. (Ez nem vonatkozik a harmadik fél felé fizetendő költségekre: garantőr, közjegyző, értékbecslő.)

A fizetési moratóriumot választó kkv-ügyfelek részéről az NHP Hajrá kapcsán gyakran felmerül kérdésként: érdemes-e a moratóriumot elhagyni azért, hogy meglévő hitelüket refinanszírozzák egy NHP Hajrá termékkel?

Úgy gondoljuk, érdemben tudjuk támogatni ügyfeleinket a számukra legkedvezőbb opció megtalálásában, és olyan feltételrendszer mellett kialakítani a refinanszírozást, amely a legkedvezőbb számukra. A meglévő, változó kamatozású hitelek fix kamatozásúra cserélésével, valamint a futamidők esetleges kitolásával most sok esetben értéket teremthetünk ügyfeleinknek. Ráadásul a program nagy szabadságot biztosít a forgóeszközhitelek felhasználásában, így az NHP Hajrá a likviditási problémák kezelésére is alkalmas lehet

– hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

Hatékony támogatást ígér a vállalkozásoknak az OTP Bank

Számos pénzügyi megoldás közül választhatnak a vállalkozások a járvány miatt kialakuló gazdasági nehézségek áthidalására, majd a veszélyhelyzetet követő fellendülési időszak biztosításához az OTP Banknál. Ezekre a célokra már a hitelintézetnél is igényelhetőek az NHP Hajrá forrásai.

Legyen szó bérfizetési nehézségekről, beszállítói számlák kiegyenlítéséről, bérleti díjak rendezéséről, vagy támogatás-előfinanszírozásról, illetve valamilyen fejlesztésről, beruházásról, bankunk számos pénzügyi megoldást kínál a vállalkozások számára, részben saját, részben az NHP Hajrá biztosította források segítségével. A program volumene és céljai alapján úgy gondoljuk, hogy komoly és hatékony segítséget jelenthet a kibővített NHP a hazai gazdaság, a magyar vállalkozások számára, segítve a visszaesés mérséklését és az újbóli fellendülés esélyének növelését

– mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettes.

Az újonnan igényelhető, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal kínált konstrukciók közül bármely vállalkozás fejlesztéseinek és beruházásainak – akár ingatlan-vásárlásának – finanszírozásához komoly segítséget nyújthat az OTP Invest Vállalkozásfejlesztési Hitel (NHP Hajrá), amellyel legfeljebb 250 millió forinthoz juthatnak a társaságok, maximum 20 éves futamidővel.

Emellett a hitelintézet speciálisan a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokra szabott Agrár Fejlesztési Hitelét is módosította a jegybanki program nyomán, így a hiteltermék új lehetőségekkel érhető el mind beruházásra, mind termőföld-vásárlásra. Előbbivel maximum 60 millió forint, utóbbival pedig legfeljebb 150 millió forint igényelhető, szintén akár 20 éves futamidőre.

A vállalkozások készleteinek feltöltésére, alapanyagok beszerzésre, vagy más működési költségek fedezésére, az OTP Új Forrás Forgóeszközhitel (NHP Hajrá) kínál biztos pénzügyi hátteret, amelyet a belföldi gazdasági társaságok és az egyéni vállalkozók mellett akár őstermelők és családi gazdálkodók is igényelhetnek. A konstrukció keretében az igénylők 2,5 százalékos kamattal akár 100 millió forinthoz, lényegében szabadon felhasználható forráshoz is hozzájuthatnak 3 éves futamidővel.

Mindemellett a felsorolt új konstrukciók a velük egyező céllal felvett hitelek kiváltására is felhasználhatók, tehát bármely vállalkozásnak érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen feltételekkel vette föl a korábbi hiteleit.

Gőzerővel kezdi meg az új termék közvetítését a Budapest Bank

A Budapest Bank az új NHP Hajrá konstrukciót is az elsők között kezdi el a vállalati ügyfelek részére közvetíteni, és kibővített kapacitásokkal, valamint olyan digitális megoldásokkal segíti a minél hatékonyabb ügyintézést, mint például a távoli aláírás bevezetése.

Bankunk több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a vállalati finanszírozás terén. A járvány okozta vészhelyzet megerősítette, hogy a hosszú évek óta változatlan stratégiánk kiválóan működik, és azt látjuk, hogy ügyfeleink bíznak abban, hogy nehéz helyzetben is megtaláljuk a számukra legmegfelelőbb megoldást. Az NHP Hajrá pedig rugalmasságával és széles felhasználhatóságával nagy segítség lehet a kihívások leküzdésében

– jelentette ki Kasziba Levente a bank vállalati üzletágvezetője.

Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan készülünk a Gazdaságvédelmi Program keretében a közeljövőben várhatóan kihirdetésre kerülő további kamattámogatott hitel- és garanciatermékek bevezetésére, határozott szándékunk ugyanis, hogy ezen eszközöket is a legelsők között bocsássuk a vállalkozások rendelkezésére

– tette hozzá.

NHP a VideóBANKon keresztül az MKB Banknál

Az MKB Banknál is elérhető NHP Hajrá konstrukció 1500 milliárd forint keretösszegében kis- és középvállalatok számára, akár 20 éves futamidővel, 1 millió forinttól indulva, legfeljebb 20 milliárd forint összegben kínál – rendkívül kedvező forrás mellett – különböző hitelkonstrukciókat, melyek elindítása az MKB VideóBANKon keresztül is lehetséges.

Az MKB VideóBANK használatával a hitelezési folyamat gyorsabb, kényelmesebb, tovább csökkenthető általa a fiókokban történő személyes ügyintézés. Munkanapokon 8:00 és 16:30 között érhető el, használható mobileszközökön (Android és iOS), valamint asztali gépeken és laptopokon.

Már az MKB VideóBANK indulásakor is jeleztük, hogy további szolgáltatások bevezetésére készülünk és ma fontos mérföldkőhöz érkeztünk a vállalati hiteltanácsadás elindításával. A jelenlegi krízishelyzetben kritikus, hogy a kis- és középvállalatok minél gyorsabban és minél kevesebb személyes kontaktus nélkül juthassanak forráshoz a digitalizáció segítségével. A finanszírozási konstrukcióink iránt érdeklődő vállalatok mától otthonról érdeklődhetnek, kaphatnak személyes tanácsadást és indulhatnak el a forrásszerzés útján

- mondta Pereczes János, a bank digitális üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.

A kezdetek óta jelen van a K&H

A K&H Bank számára kiemelten fontos, hogy aktívan vegyen részt a gazdaság finanszírozásában, és lehetőséget biztosítson a cégek megsegítésére, ezért a mai naptól elérhetővé tette a kedvezményes hitelkonstrukciót. A Magyar Nemzeti Bank 2013-ban indított Növekedési Hitelprogramjában a bank a kezdetek óta részt vesz. A teljes NHP programon keresztül március végéig a K&H Bank több mint 420 milliárd forint összegben összesen 7501 támogatott hitelszerződést kötött.

A bank most elérhetővé tette az NHP Hajrát is. Ez az intézkedés gyakorlatilag teljes közép és kisvállalati ügyfélkör, vagyis több mint 110 ezer vállalkozó ügyfél számára kínálhat majd kedvező kamatozású megoldást. Az 1500 milliárd forintos keretösszegből, fix kamatozású, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal rendelkező beruházási és forgóeszközhitelt igényelhetnek, akár a már meglévő hiteleik refinanszírozására is.

Beruházási hitelek fix hitelkonstrukcióban a Raiffeisen-nél

A Raiffeisen bank kínálatában már 2019. január 1-től elérhetők beruházási hitelek az MNB által refinanszírozott Növekedési Hitelprogram FIX hitelkonstrukcióban. Az NHP FIX hitelt belföldi székhelyű kis- és középvállalkozások igényelhetik. A hitel elbírálását minden esetben hitelképesség-vizsgálat előzi meg. A hitelkeret összegéről és a rendelkezésre állásáról a Raiffeisen Bank minden esetben önállóan, üzleti feltételei szerint dönt.

A bank által kínált konstrukció választása esetén alacsony, maximum 2,5%-os kamattal kell számolni a teljes futamidő alatt. Fix kamatfizetéssel és tőketörlesztéssel lehet kalkulálni havonta vagy negyedévente. A hitel összege akár az 1 milliárd Ft-ot is elérheti és a futamidő 3 évtől 10 évig is terjedhet.

Hamarosan a CIB-nél is igényelhető

Hamarosan a CIB-nél is elérhető lesz az új MNB NHP Hajrá hitel és lízingfinanszírozás. Egyelőre csak regisztrálni tudnak azok, akik a banknál tervezik felvenni a támogatást. Amit jelenleg tudni lehet a bank konstrukciójáról az az, hogy az NHP fix hitelét a mikro-, kis- vagy középvállalkozások igényelhetik beruházási hitelcélra, valamint a CIB Lízingnél lízingfinanszírozásra.

Dimenzióváltás a vállalati hitelezésben a Gránit Banknál

A Gránit Bank is elérhetővé tette a Növekedési Hitelprogram Hajrát, amelynek felvételét már online is intézhetjük az ügyfélszolgálatukon keresztül.

  • A bank kínálatában elérhető NHP-t haszálhatjuk forgóeszközhitelként, fix 2,5 százalékos éves kamattal, akár 3 éves futamidőre, likviditás vagy forgóeszközigény finanszírozásához.
  • De használhatjuk beruházási hitelként, szintén fix 2,5 százalékos éves kamattal. Akár 20 éves futamidőre. Tárgyi eszközök beszerzésének finanszírozásához, ingatlanhoz kapcsolódó beruházás finanszírozásához (a vállalkozás saját üzleti céljára történő beruházás mellett akár bérbeadási, üzemeltetési célra is), üzletrész vásárlás finanszírozásához is.
  • Valamint hitelkiváltásra is, szintén fix 2,5 százalékos éves kamattal, akár 20 éves futamidőre is. Meglévő hitel- vagy pénzügyi lízing kiváltásához is.

Fókuszban a vállalkozások az UniCredit Banknál is

Az UniCredit Banknál is elérhető a Növekedési Hitel FIX Program, mely mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek finanszírozási helyzetének javítását célozza meg. A bank által kínált konstrukcióban új beruházás és pénzügyi lízing forintban történő finanszírozására van lehetőség.

Csak olyan eszköz vásárolható a hitelből, amely a vállalkozás üzleti tevékenységét szolgálja. A banki ügyfélminősítés alapján előre meghatározott keretösszeg kapható, ami minimum 3
millió forint, maximum 1 milliárd forint lehet. Valamint Minimum 3, maximum 10 év futamidőre vehető fel.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

nhp

hitel

gazdaság

kkv

kiskereskedelem

kisvállalkozás

mikrovállalkozás

vállalkozás

vállalkozásfejlesztés

vállalkozó

bankok

bank

hitelkonstrukció