Győrben elbúcsúzhatnak a szeméttől: fontos változások jönnek a városban

HelloVidék   
  Megosztom
Győrben elbúcsúzhatnak a szeméttől: fontos változások jönnek a városban

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere sajtótájékoztató keretében ismertette a győri hulladékgazdálkodást érintő változásokat, valamint bemutatta a feladatot ellátó cég új ügyvezetőjét. A polgármester célja, hogy másfél év múlva Győr legyen a legtisztább magyar város - írja a Kisalföld.

Két héttel ezelőtt ígéretet tettem arra, hogy a városi hulladékgazdálkodás problémáinak gyors elemzését követően határozott lépéseket hozunk. A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló szelektív sziget állapota is jól mutatja, hogy változásokra van szükség. Célunk, hogy másfél év múlva Győr legyen a legtisztább magyarországi város, ehhez azonban a lakosság együttműködése elengedhetetlen

– mondta Dr. Dézsi Csaba András.

Ahogy a portál írja, a célok megvalósításának érdekében hulladékgazdálkodási akciótervet jelentett be a polgármester. Ennek részletei a következől:

  • Két héten belül üzembe helyezik a város több helyszínén már telepített, földbe süllyesztett szelektív gyűjtőket, illetve ezek számát a jövőben növelni fogják.
  • Ahol ez nem történik meg, ott a rossz állapotban lévő gyűjtőedényeket harang alakúra cserélik, de racionalizálják a hulladékgyűjtők elhelyezését is a város területén.
  • Míg a társasházaknál növelik a hulladéktárolási kapacitást, addig a családi házas övezetekben egy új hulladékgyűjtő bevezetésével az egyéni, háznál történő szelektív gyűjtés kerül a jövőben előtérbe.
  • Változások jönnek a feladatokat ellátó Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél is. Egy éven belül, három lépcsős fizetésemelést kapnak mind a fizikai, mind a szellemi dolgozók munkájuk jobb megbecsülése érdekében.
  • A Győr-Szol Zrt. tulajdonában álló cég a jövőben a város közvetlen irányítása alá kerül át, amelynek élére új ügyvezetőt neveztek ki.
  • A gyűjtés gyakoriságát is növelik, ebben a lakosság is aktív szerepet vállalhat, hiszen egy készülő applikáció segítségével bárki bejelentheti majd, ha problémát tapasztal a szelektív szigeteknél.

Az applikáció egy újabb példája a lakossággal való aktív kommunikációnak és együttműködésnek, amit polgármesteri kampányom során megígértem. Annak használatával a győriek is segíthetik a rendszer hatékony működését, és a város tisztántartását

– tette hozzá a polgármester.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hulladék

hulladékgazdálkodás

győr

polgármester

akcióterv