Itt a bejelentés: újabb intézkedéseket vezettek be a kecskeméti Mercedes-gyárban

MTI   
  Megosztom
Itt a bejelentés: újabb intézkedéseket vezettek be a kecskeméti Mercedes-gyárban

Több mint 120 higiéniai- és védőintézkedést vezettek be a termelés újraindítását megelőzően a kecskeméti Mercedes-gyárban - számolt be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Christian Wolff a kecskeméti Mercedes-gyár fényező és összeszerelő üzemeinek bejárása során elmondta: a több hetes leállást követően április 28-án elindított termelés során fokozatosan térnek vissza a normális működéshez.

Első lépésként mindenkinek hozzá kell szoknia a védőintézkedésekhez és a változásokhoz, de alkalmazkodniuk kell ahhoz is, hogy beszállítóik is csak fokozatosan indítják be a termelésüket

- tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a gyárban három héten át reggeli kezdéssel, de nyújtott munkarendben csak egy-egy műszak dolgozik. Ezt követően, május végétől állnak át a kétműszakos termelésre.

Hangsúlyozta, igyekeztek valamennyi részfolyamatra olyan óvintézkedést alkalmazni, amely biztosítja, hogy a dolgozók biztonságban végezhessék a munkájukat. A munkafolyamatokat igyekeztek úgy átalakítani, hogy megfeleljen a biztonsági távolságtartás előírásának, ahol ez nem volt megoldható a munkatársaknak kötelezően maszkot, védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használniuk. Gyakrabban takarítanak és fertőtlenítenek is a gyárban, és több pihenőzónát hoztak létre, az asztalokra válaszfalakat tettek. Egyben növelték az étel- és italautomaták számát, az étkezdében a munkatársak előre csomagolt vagy saját evőeszközöket használhatnak.

Beszámolt arról is, hogy az adminisztrációs területen továbbra is a home office-ban történő munkavégzést ajánlják azoknak, akiknél ez megoldható. A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén.

Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között. A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő.

A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kecskemét

mercedes

mercedes-gyár

mercedes-benz gyár