Milliárdos segítség a kertészeteknek: itt vannak a részletek, hogy élesztenék fel az ágazatot

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Milliárdos segítség a kertészeteknek: itt vannak a részletek, hogy élesztenék fel az ágazatot

Mintegy hatvanmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a jövőben a kertészetekben az Agrárminisztérium múlt héten bejelentett rendkívüli támogatási programjának köszönhetően. Az előzetes felmérések szerint mintegy százhektárnyi új, korszerű üvegház épülhet az országban, a megtermelt áru versenyképességét pedig a megfelelő tárolók, valamint a csomagoló és tisztító egységek létrehozása biztosíthatja - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Ahogy a portál írja, óriási fejlesztés kezdődhet el az Agrárminiszté­rium rendkívüli támogatási programjának köszönhetően a kertészetekben. Az új konstrukciót már múlthéten bejelentették, amely elsősorban az üvegházak, a tárolók és az úgynevezett post harvest, vagyis a betakarítás utáni folyamatok modernizálását célzó beruházásokat érinti.

A rendelkezésre álló harmincmilliárd forintos keret ötvenszázalékos önerővel számolva hozzávetőlegesen hatvanmilliárd forintnyi beruházás megvalósításához járulhat hozzá. Előzetes felmérések szerint ennek kétharmadát az üvegházak építése és korszerűsítése teszi majd ki, a fennmaradó részből pedig tárolók, hűtőházak, illetve csomagoló- és tisztítóegységek létesülhetnek. Bár a pályázatok részletei egyelőre nem ismertek – a tárca az ígéretek szerint a nyár folyamán teszi majd közzé a felhívást –, a leggyorsabban a tárolók és post harvest egységek létrehozására elkülönített keret merülhet ki. Az üvegházak esetében pedig az új szereplők belépése pörgetheti fel a beruházásokat

- mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Fruitveb elnöke.

Reményeink szerint úgy írják majd ki a pályázatokat, hogy az üvegházakkal, valamint a tárolókkal kapcsolatos komplex fejlesztés támogatható legyen, ne kelljen az építésre és a technológiára külön pályázni. Ez a korábbi felhívásokhoz képest nagy könnyebbséget jelentene

- tette hozzá az elnök.

Hektáronként négyszázmillió forint körüli összegbe kerül a legkorszerűbb, minden szükséges technológiai elemet tartalmazó üvegház létesítése. Éppen ezért elképzelhető, hogy a vidékfejlesztési forrásokból máig megépült üvegházak mellé újabb újabb százhektárnyi épül fel. A támogatási program egyik fő célja, hogy biztosított legyen az önellátás az őszi–téli időszakban is.

Az importot vélhetően így sem lehet majd teljesen kiváltani, a pia­cot azonban a fő szezonon kívül a jelenleginél jóval nagyobb arányban tudják ellátni friss zöldséggel a termelők. A hajtatott termények, vagyis a paprika és a paradicsom mellett igaz ez a különböző gyökérzöldségekre és hagymafélékre is. Bár a termeléssel nem lenne gond, a megfelelő tárolók azonban még hiányoznak, így a gazdák rá vannak kényszerítve arra, hogy a betakarítást követően mielőbb túladjanak a termésen. Fontos az is, hogy tisztított, félkész termékként kerüljön piacra a zöldség, hiszen így a magyar áru a tavaszi szezonban tonnaszám érkező belga vagy holland mosott répával is fel tudja venni a versenyt

- emelte ki Ledó Ferenc.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kertészet

kertészeti ágazat

beruházás

támogatás

agrárminisztérium

üvegház