Korszerűsítést zajlott az egri kórházban: megújult a szülészeti részleg

MTI   
  Megosztom
Korszerűsítést zajlott az egri kórházban: megújult a szülészeti részleg

Több mint kétszázmillió forintból korszerűsítették a szülészetet az egri Markhot Ferenc Kórházban.

Az egészségügyi intézmény közleménye szerint a családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázati program első körében több mint 212 millió forint állami támogatást kaptak a szülészet felújítására, ebből valósult meg az orvostechnikailag és műszakilag elavult részleg átfogó rekonstrukciója.

A beruházás részeként kicserélték a belső nyílászárókat, az álmennyezeteket, a padló- és falburkolatokat. A szülészet folyosóját beléptetőrendszerre kötött új tolóajtóval látták el, a szülésnél jelen lévő apák számára átöltözőhelyiséget alakítottak ki. A szülőszobákban új szülőágyakat helyeztek el, a munkatársak részére pedig személyzeti öltözőt, tartózkodót és teakonyhát is létesítettek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szülészet

szülészeti tömb

eger

kórház

egri kórház

felújítás

korszerűsítés