Kiszúrt az eső a gyümölcstermesztőkkel: a mennyiség mellett a minőséggel is gondok vannak

HelloVidék   
  Megosztom
Kiszúrt az eső a gyümölcstermesztőkkel: a mennyiség mellett a minőséggel is gondok vannak

A gyümölcsterméktanács szakembere elkeseredetten számolt be arról, hogy most éppen a meggytermelők figyelhetik, ahogy az egész éves munkájuk gyümölcse lerohad a fáról a hosszan tartó esőzés miatt. A meggy ugyan nem fagyott el, ám a sok csapadék miatt könnyen kireped és meglehetősen vízízű idén - írta meg a delmagyar.hu. .

Érdi bőtermő a fajtája, egy h­­e­­te még 800 forintért is el tudtuk adni kilóját, mára lement 550-re, és a végén nem kizárt, hogy négyessel kezdődik majd az ártábla

– számolt be a portálnak a sze­­gedi, Mars téri piacon Gergelyné Szöl­­lősi Erika. Férjéval közösen árulják a Békés megyében szedett meggyet. Mint mondta, ez a fajta ott van a legnépszerűbb három között, a Meteor és az Újfehértói fürtös társaságában.

Bebuszoztam, most csak hat kilót hoztam, nyolc­­nál többet nem is szoktam

– meséli a szentesi meggyet áruló kübekházi nagymama. Mint mondja, a 400 forintos kilónkénti áron kínálja a gyümölcsöt, csumával együtt, mert úgy a piacképes. Korábban az úgynevezett cseresznyemeggyet hoz­­ta a piacra, azt 800 forintért is el tudta adni. Az viszont már leérett.

Elég babra munka, apró szemű, nem igazán haladós, egy óra alatt 8 kilónál töb­­bet nem nagyon tudunk szed­­ni belőle

– mondja a 400 forintért kínált klasszikus a cigánymeggyről Vass Rozália, zákányszéki termelő.

Idén eddig rájár a rúd a ma­­gyar gyümölcstermesztőkre. Gyenge termés várható, így ez már a harmadik ilyen év

– mondta Hunyadi István a FruitVeB Terméktanács szakmai igazgatója. Hozzátette, egy átlagos év termésének csak a negyede várható kajszibarackból, de kevesebb lesz őszibarackból, almából, meggy­ből és cseresznyéből is.

Óriási elkeseredés van az ágazatban, a gyümölcster­mesztők jó része olyan pszichés terhelést kénytelen elviselni az elmúlt két-három évben, ami megviseli őket, hiszen a tavalyi és a tavalyelőtti év sem volt jó. A mennyiség mellett a minőséggel is gondok vannak, a piacon is szedegetik ki a repedt, romlásnak indult szemeket a ládákból két vásárló között az eladók, a termelők

– mondta a szakember, hozzátéve, most éppen a meggy- és a cseresznyetermelők figyelhetik, ahogy az egész éves munkájuk gyümölcse „lerohad” a fáról a hosszan tartó esőzés miatt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

meggy

gyümölcstermesztés

gyümölcstermés

termés

eső

esőzés

időjárás