Palkovics László: a járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek

Portfolio   
  Megosztom
Palkovics László: a járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a debreceni BMW-gyár építése nem lassult le, sőt, éppen hogy gyorsítani kell azt. Mint mondta, a koronavírus-járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek - írja a Portfolio.

Vasútfejlesztést, az energetikai rendszer korszerűsítését, az ivóvízhálózat fejlesztését tervezi egyebek között a kormány az uniós újjáépítési alap Magyarországra eső részéből

– mondta az innovációs miniszter az InfoRádióban.

Ahogy a portál írja, Palkovics László az Arénában elmondta hogy az előkészítés már folyik, a tervek július 8-án kerülnek a kormány elé. A miniszter arról is beszélt, hogy 2400 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra számíthat Magyarország, ennek felhasználására dolgoznak ki projekteket. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a pénz felhasználását két szemponthoz köti, ezek a környezet zöldítése vagy a digitalizáció.

Mint mondta, a benyújtandó terveknél elsődleges szempont lesz, hogy jó eséllyel nyerjék meg a támogatást és tudják azokat megvalósítani.

Palkovics László beszélt a koronavírus-járvány tanulságairól is. Mint mondta, arra számít, hogy a járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek. Példaként említette, hogy szükség van bizonyos alapvető termékek hazai gyártásának kialakítására, a magyar egészségipar szerkezetének átalakítására, és gyorsulni fog az 5G hálózatok, technológiák hazai fejlesztése is.

Palkovics László szerint a debreceni BMW-gyár építése nem lassult le, sőt, úgy vélte: éppen hogy gyorsítani kell azt. Szerinte

ez lesz a BMW legflexibilisebb gyára, amely legkönnyebben tud majd alkalmazkodni a piaci igényekhez.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a turizmust, a vendéglátást, az építőipart igen érzékenyen érintette a járvány, de volt olyan terület is, amely profitált a helyzetből.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

bmw

bmw-gyár

gyár

koronavírus

koronavírus-járvány