Erre a munkára mindig szükség lesz: állattenyésztő vallott a szakma szépségéről

HelloVidék   
  Megosztom
Erre a munkára mindig szükség lesz: állattenyésztő vallott a szakma szépségéről

A Széchenyi István Egyetemet választani lehetőséget, kihívást és büszkeséget jelent – ezt szeretné bemutatni az egyetem, így egyetemi polgárok mondják el, miért szeretnek az intézményben tanulni és/vagy dolgozni. Hermán Zsolt állattenyésztő-mérnök szakos hallgatót a következőket mesélte.

A mostani szemeszterrel fejezi be első évét a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar állattenyésztő mérnöki mesterképzésén Hermán Zsolt, aki a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején munkába is állt, hogy téthelyzetben, gyakorlatban is megméresse magát.

Most látom igazán, mennyit ér a tudásom. Sok szaktársam belenő a gazdálkodó szerepbe, hiszen családi gazdaságaikban kezdetektől besegít, de nekem nincs ilyen hátterem, mégis helyt állok a munkahelyemen. Ezért is mondhatom, hogy elégedett vagyok az egyetem oktatóival, akik elsősorban a szakma szeretetét és használható tudást adtak a kezembe. Emellett még elhelyezkedni is segítenek a cégeknél, hiszen rendszeresen ajánlják fel a kapcsolataik révén elérhető álláslehetőségeket

– emelte ki a mérnökjelölt, aki számára ez azért is fontos, mert középiskolásként még nem tudta, merre folytassa tanulmányait, viszont a mosonmagyaróvári képzés megerősítette elképzeléseit. Olyannyira igaz ez, hogy a hallgató azt latolgatja, kellő szakmai tapasztalat megszerzése után folytatná tanulmányait a doktori képzésben is.

Engem megfogott a egyetem. Minden a balekhéten kezdődött: még fel sem fogtam, hogy egyetemista vagyok, amikor azon kaptam magam, hogy otthonomként tekintek a kollégiumra és Mosonmagyaróvárra. Azóta pedig mindez csak megerősödött bennem a családias légkörnek, az odafigyelésnek és az elsajátítható erős szakmai képzésnek köszönhetően

– sorolta a hallgató. Hermán Zsolt hozzátette, hogy számára példa az intézmény dinamikus fejlődése is.

Én is tanulok ebből a szemléletből. Az innováció, a motiváció engem is ösztönöz. Az egyetem a szemem láttára alkalmazkodik az egyre-másra előforduló kihívásokhoz. Rugalmasan állt hozzá a mostani járványhelyzethez, szerintem az oktatóim a legjobbat hozták ki a lehetőségekből

– mutatott rá, és búcsúzóul megjegyezte:

Állattenyésztőként munkámra mindig szükség lesz. Jó érzés tudni, hogy hasznos tudást kaptam az egyetemen

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

állattenyésztés

széchenyi istván egyetem

egyetem

állattenyésztő

gazdaság