Egyszeri juttatás a pedagógusoknak: ezeken a településeken részesülnek a támogatásból

MTI   
  Megosztom
Egyszeri juttatás a pedagógusoknak: ezeken a településeken részesülnek a támogatásból

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban, az Életközelben című sorozat legújabb részében.

Kásler Miklós közölte:

a kormány úgy döntött, hogy négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és "az oktatást segítő kolléga" kap ilyen juttatást a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért.

Mint mondta, június 2-ától, a járványhelyzet javulásával lehetővé vált ugyan egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, de a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.

A kormány több mint hatmilliárd forintos programjának éppen az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül, egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását. Az érintett települések állami fenntartású iskoláiban dolgozó több mint tízezer ezért a - január 31-éig tartó - felzárkóztató munkájáért kapja a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást

- tette hozzá.

A miniszter a videóban sikeres tanévet kívánt az ország valamennyi pedagógusának, a diákoknak pedig azt, hogy gazdagodjanak ismeretekben is és lélekben is.

500 ezer forint téged is kihúzna a bajból? Neked is jár, ITT vannak a lehetőségek!

Kásler Miklós beszélt a koronavírus-járványról és a várható intézkedésekről is, mert "rendkívül dinamikusan emelkedik" a fertőzés a világ legtöbb részén.

Az előzetes becslések szerint a világjárvány 60 millió embert érintett volna, ugyanakkor (.) a várható szám most már 120 millió

- mondta, majd hozzátette:

Magyarország közvetlen környezetében is nő a fertőzöttek száma, ami rendkívüli veszélyt jelent az országra, mert az onnan idelátogatók magukkal hozzák a vírust.

Készültségi állapotban kell maradni, ami - fejtette ki - azt jelenti, hogy folyamatosan figyelik a járvánnyal kapcsolatos összes körülményt, és - ennek megfelelően - rendkívül gyorsan meghozza a kormány a megfelelő intézkedéseket.

Biztató klinikai vizsgálatok, kutatások indultak el, amelyeknek várják az eredményét. Magyarországon csak akkor kerül majd forgalomba az oltás, ha hatásos lesz, az emberi szervezetre semmilyen káros hatása nincs, és még késői szövődményeket sem okoz

- hangsúlyozta Kásler Miklós.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tanárok

juttatás

fizetés