Ravasz multik: súlyos dolog derült ki a magyar élelmiszerboltok reklámjairól

Steiner Petra   
  Megosztom
Ravasz multik: súlyos dolog derült ki a magyar élelmiszerboltok reklámjairól

Sem az időjárás, sem pedig a nyomott export felvásárlási árak nem könnyítik meg a hazai dinnyések helyzetét. A június közepén induló sárga-, majd a júliusban hozzá csatlakozó görögdinnyeszezont várhatóan még szeptemberben is élvezheti a magyar fogyasztó, már ha az idő kegyes lesz hozzá. A viszontagságos 2020-es szezonról a Magyar Dinnyetermesztők Országos Egyesületének elnöke beszélt a HelloVidéknek. Göcző Mátyás azt is elmondta, miért kezeljük fenntartásokkal azt, amikor a multik azt reklámozzák, hogy náluk bizony csak hazai kerül apolcokra.

A vetőmag-eladási és termésbecslési adatok alapján mintegy 525 hektár sárga- és 4000 hektár görögdinnyét termesztenek itthon, de míg előbbi csekély 5%-os növekedést, addig utóbbi 800 hektáros csökkenést mutat a tavalyi évhez képest. Göcző Mátyás szerint a termőterületek nagyságának szűküléséhez egyszerre járulnak hozzá a megnövekedett termelési költségek, a mély és nyomott export felvásárlási árak, valamint a mezőgazdasági szektorban mind inkább nagyobb problémát jelentő kézi munkaerő, pláne akkor, hogyha a vendégmunkásokat csak idényjelleggel tudják foglalkoztatni. Területi bontásban ez a hanyatlás leginkább Békés megyét és a Nyírséget érinti, amelyek a hazai export legnagyobb részét adják, itt 15-20%-os a visszaesés, míg a többi termesztő körzetben nagyon minimális csökkenés vagy stagnálás tapasztalható.

Legagyásodtál; jól jönne egy kis pénz? Itt a segítség!

A Magyar Dinnyetermesztők Országos Egyesületének elnöke szerint nemcsak a dinnyéseket, hanem az ágazatban dolgozó más termelőket is ugyanúgy érintik az évről évre egyre nagyobb megpróbáltatások. „Akár az input anyagok árainak, a munkabéreknek az emelkedése mind-mind befolyásolják azt, hogy az árut egyre drágábban tudják előállítani, miközben a mai kor azt követeli meg tőlük, hogy egyre szélesebb skálán és egyre jobb minőséggel rukkoljanak elő. A magyar gazdáknak a görög, az olasz és a spanyol termelőkkel kell versenyre kelnie, miközben tudomásul kell venni, az elmúlt évek, de főleg az idei év időjárására gyakorlatilag már azt lehet mondani, hogy nem kedvez a magyarországi görögdinnye termesztésének” – ment bele részleteiben az évek óta fokozódó nehézségekbe Göcző Mátyás, az egyesület elnöke.

Az áprilisi-májusi időjárás különösen kegyetlen volt a dinnyésekhez, ami mind a korai, mind a késői ültetvényeket megviselte. A fagykár 20 és 70% között mozgott, amely területkiesést a gazdák jobbára újraültetéssel próbáltak pótolni, de a fólialevételt követő időszak sem kedvezett a növényeknek. Göcző Mátyás szerint a görögdinnye fejlődése szempontjából két hét volt optimális, majd azt követően az özönvízszerű esőzések, illetve a reggeli csekély 4-5 Celsius fokos hidegek kemény próbák elé állították a termelőket. Mintegy ezt kompenzálandó, és válaszul a tavalyi év dinnyebotrányaira, több multi, így a Tesco és a Lidl is július közepétől már csak a hazait engedte felkerülni a polcaira, így legalább az import áru alacsony ára nem okozott problémákat. Mindazonáltal ennek kapcsán a Magyar Dinnyetermesztők Országos Egyesületének elnöke hozzátette:

Azért azt ne felejtsük el, hogy az áruházak jól hangzó reklámszövegei, miszerint csak magyar áruval látják el a polcokat, főként a Covid vírusnak volt köszönhető, mert az olasz és spanyol termelők nagy dilemmában voltak, hogyan vágjanak bele a szezonba. Ebből adódóan kevesebb import áru volt a piacon, ami jól jött az áruházláncoknak, csak ennek így kellene működnie a többi évben is.

Az értékesítés szempontjából Göcző Mátyás úgy véli, a belföldi piacon nincsenek problémák, viszont az exportot illetően annál inkább. Szerinte a külföldre értékesítő felvásárlótelepeknek kell fokozott marketing tevékenységet folytatniuk, ha munkájukból továbbra is profitálni akarnak, mert meg kell erősíteni a hazai termelők pozícióját a külföldi piacokon. Ez pedig nem lesz egyszerű, tekintve a továbbra is olcsó import árut és a nyomott, mély felvásárlási árakat, amik mellett a hazai termelők szinte labdába sem rúghatnak.

Ez a probléma pedig érinti a dél-békési, szűken véve a Medgyesegyháza környéki 1600-1700 hektárnyi területet, ami a hazai görögdinnye-termelés majdnem 40%-át adja, és amelyből ugyanúgy kerül a hazai és a külföldi fogyasztókhoz is. Az egyesület elnöke szerint ezért az egyetlen lehetséges út a termelők számára a költséghatékony termesztés és a már meglévő költségek csökkentése úgy, hogy közben a már meglévő minőségből nem engednek, mert a ma értékesített mézédes dinnye fogja csak eladni a következő napi árut.

Göcző Mátyás szerint az idei szezont egy közepes termésmennyiséggel fogjuk zárni, az előzetes becslések szerint a sárgadinnyéből 16-18 ezer, a görögdinnyéből pedig 160 ezer tonnával számolhatunk. Baranya és Békés megyében a napokban zárják az idényt, már a termelők 90%-a befejezte a szüretet, illetve Tolnában, Hevesben és a Jászságban is a hónap végéig leszedik az utolsó dinnyéket. A legtovább Szabolcs-Szatmár-Beregben élvezhetik a mézédes hazait, ott a kegyes időjárás mellett akár szeptember közepéig is lesz biztonsággal a görögdinnyéből. Tekintettel a szezonzárásra, nem árt csipkednie magát annak, aki szeretne még egy utolsó falatot harapni a 2020-as nyár ízéből.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

áruházlánc

diszkont

szupermarket

dinnye

dinnyefogyasztás

görögdinnye

magyar dinnyetermesztők országos egyesülete