Indul az újabb roham: lesz elég fertőtlenítőszer a magyar boltokban?

Steiner Petra   
  Megosztom
Indul az újabb roham: lesz elég fertőtlenítőszer a magyar boltokban?

A pandémia idején mindennél fontosabbá vált saját és szeretteink biztonsága. A korábban leginkább csak műtőkben használt maszkok öltözetünk elengedhetetlen kiegészítői lettek, és a kórházak sterilitását idéző fertőtlenítőszerek is háztartásunk alapvető cikkei közé emelkedtek. A járványhelyzet kihirdetésével a vásárlók pillanatok alatt elkapkodták a fertőtlenítőkészleteket, a külföldről érkező import egyik napról a másikra megszűnt, így a szükséghelyzetben a figyelem a hazai gyártókra irányult. Az első hullám tapasztalatairól, valamint a második dömpingnél várható ellátásról a szegedi Florin Zrt. cégvezetőjét, Barta Attilát kérdezte a HelloVidék.

Még mindenki emlékszik rá, hogy a március 15-i szokásos megemlékezések helyett az egész országot valósággal sokkolta a hír, hogy a járvány Magyarországon belül is felütötte a fejét. A megszokott mindennapoknak egy-kettőre vége lett, jöttek a szigorítások, a kijárási korlátozás és a sokak szemében túlzónak tetsző óvintézkedések. A fertőtlenítőszerek iránti kereslet ugrásszerűen megugrott, ami egészen addig nem jelentett bajt, amíg március 4-ével a magyar egészségügyet és a lakossági piacot is ellátó német kormány megálljt nem parancsolt a további exportra.

A megnövekedett igények miatt hamar felvillant a vészjelző, érezvén, hogyha a hazai vállalatok nem lépnek, nemcsak az átlagpolgárok, de az egészségügyi intézmények, rendvédelmi szervek, köztisztasági cégek és egyéb szolgáltatók is igen nehéz helyzetbe kerülhetnek. A küszöbön lévő pánikhangulattól hat hazai gyártó közös munkája óvta meg a magyar társadalmat, köztük a szegedi székhelyű, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Florin Zrt.

A még 1957-ben alapított cég profilja szerint négy fő területre szakosodott: alkohol bázisú, hajtógázas, natúr testápolási és biocid termékekre, amely kategóriák közül a pandémia idején különös figyelmet élveztek a kórokozók ellen bevethető árucikkek. „A koronavírus-járvány kitörése előtt a Florin gyártásának 20%-át tette ki a kézfertőtlenítők előállítása. A járványügyi veszélyhelyzet kezdetétől a cég átállította a teljes termelését fertőtlenítőszerekre, minden olyan gyártósorán ilyen terméket állított elő, ami erre alkalmas volt. Ebben az időszakban a gyártás 70%-át tették ki a kézfertőtlenítők, a fennmaradó részt pedig a felületfertőtlenítők. A veszélyhelyzet 99 napja alatt 4 millió darab Brado fertőtlenítőszert állítottunk elő, összesen 1500 tonnányi fertőtlenítőszerrel járultunk hozzá a járvány elleni védekezéshez” – ismertette a pontos adatokat a cégvezető, Barta Attila.

Az igények miatt a teljes korábbi stratégián változtatni kellett: így vezették be a három műszakos termelést, amihez új munkaerőt toboroztak, mindemellett pedig a folyamatos működés érdekében a szigorú egészségügyi előírásokat is be kellett tartaniuk. "A járvány az esetünkben nem a megrendelések elvesztését, hanem soha nem látott mennyiségét hozta, de ezzel a szerencsével tudnunk kellett élni is. Egy ilyen helyzetben gyakran egy cég lefagy, nem tudja, mit csináljon, nem képes megoldani a korábban elképzelhetetlen feladatokat. Mi nem azt mondtuk, hogy mindenki maradjon otthon, hanem azt, hogy mindenki jöjjön dolgozni. Nemcsak dolgozóból kellett hirtelen sok, hanem alapanyagból és csomagolóanyagból is. Ezek megszerzése a járványidőszakban óriási nehézségekbe ütközött, az egész világon szinte ölre mentek a cégek a fertőtlenítőszer-alapanyagért, a csomagoláshoz szükséges flakonokért, pumpákért" - fogalmazott Barta Attila.

Az alkoholellátásunkat az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálásával sikerült stabilan megoldani hazai gyártóktól. A csomagolóanyagot pedig új megoldásokkal, eddigi és új, többnyire hazai beszállítók segítségével biztosítottuk. Lett olyan partnerünk is, aki a járvány előtt autógyáraknak szállított, de most kitalálta, hogyan tudna nekünk csomagolóanyagot gyártani a felszabaduló kapacitásával. A szükség olyan ötleteket szült, amelyek a kényszerhelyzetben is lehetővé tették, hogy annyi fertőtlenítőszert gyártsunk, amennyit csak tudunk. Ha nem kaptunk pumpát Kínából, akkor tettünk mosogatószereknél használt kupakot a flakonokra. Megnéztük, milyen csomagolóanyagunk, gyártósorunk van még, és kitaláltuk, ezeken és ezekbe hogyan lehet fertőtlenítőszert előállítani

– beszélt a 99 napos karantén idején tapasztalt nehézségekről a Florin Zrt. cégvezetője.

A keresleti oldalról érkező nyomás és az importpiac hirtelen befagyása késztette arra a céget, hogy felpörgetve beruházási terveit, zöldmezős beruházásban mielőbb új gyártócsarnokot építsen, valamint új gyártó és kiszerelő gépeket helyezzen üzembe. Az új létesítmény április végére készült el, az engedélyeket pedig a vírusra való tekintettel, rekordgyorsasággal megkapták, így a második hullám idején már megnövelt kapacitással tudja a védekezéshez elengedhetetlen szereket gyártani a Florin. Az eddigi beruházásokat a szegedi cég tervei szerint újabbak követik, így fokozva tovább a termelési kapacitást, aminek fókuszában érthető okokból a fertőtlenítőszer-előállítás került.

A járványügyi veszélyhelyzet lezárultával júniusban fokozatosan csökkent a fertőtlenítőszerek iránti közületi és lakossági igény, bár úgy látszik, hogy a kereslet így is a járvány előtt szokásosnál magasabb szinten stabilizálódik. Ezenfelül a kórházak és az oktatási intézmények ellátására elnyert közbeszerzések is jelentős többletmegrendelést jelentenek a Florinnak. Mindezzel együtt júniusban vissza tudtunk térni a normál működéshez, újra elkezdhettük gyártani egyéb termékeinket is, és azóta a fertőtlenítőszerek mellett ezekből is ki tudunk elégíteni minden igényt

– mondta a cégvezető, aki azt is hozzátette, a biocid szerekkel párhuzamosan az egyéb termékkategóriák, így a háztartási tisztítószerek és kozmetikai termékcsaláduk fejlesztését is tovább folytatják.

A koronavírus hatására egybevágó belföldi és külföldi piaci igények jelentősen megváltoztatták a fertőtlenítőszer-gyártásban utazó cégek termelési összetételét, így a szegedi Florin korábbi 20%-os fertőtlenítőszer-gyártása ennek hatására mára 50%-ra ugrott, amely szám, látván a beérkező megrendelési mennyiségeket, Barta Attila szerint a második hullámmal csak még tovább fog emelkedni.

A járvány megmutatta, hogy Magyarországon még nincsenek meg azok a kapacitások, amelyekkel belföldi gyártásból egyik napról a másikra gond nélkül meg lehetne oldani ilyen rendkívüli helyzetben az egészségügyi intézmények, közszolgáltatók, cégek és a lakosság együttes ellátását fertőtlenítőszerekből. Éppen ezért örülök azoknak a pályázati lehetőségeknek, amelyek a hazai egészségipar fejlesztését, kapacitásainak növelését szolgálják, hogy az alapvető szükségletekből az ország képes legyen az önellátásra. Ha a most meghirdetett támogatási lehetőség segítségével sikerül végrehajtanunk a beruházási programunkat, akkor az új fejlesztéseknek köszönhetően jelentős nőne a kapacitásunk, amellyel gyorsan nagy mennyiségű fertőtlenítőszert lennénk képesek előállítani, ellátva akár az egész országot is

– szolgált megnyugtató hírrel a második hullám idejére biztosított zavartalan fertőtlenítőszer-ellátást illetően a Florin Zrt. cégvezetője.

Címlapkép: Florin Zrt.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

koronavírus

járvány

koronavírus-járvány

kézfertőtlenítő