Szorult helyzetben a pálinkafőzdék: idén nagyon kevés a főznivaló gyümölcs

HelloVidék   
  Megosztom
Szorult helyzetben a pálinkafőzdék: idén nagyon kevés a főznivaló gyümölcs

Az idén szinte példátlan helyzet alakult ki azzal, hogy kajszibarackból alig termett valami a megyében, ráadásul meggyből és szilvából is kevesebb a szokottnál. Mindez megnehezítette a pálinkafőzdék szezonkezdését - írja a teol.hu.

Sajnos kevés a főznivaló

- mondta a portálnak Berényi István, a kölesdi szeszfőzde tulajdonosa.

Barack cefrét egyáltalán nem vittek a termelők, szilvából, körtéből, almából kisebb tételeket. Talán majd szőlőtörkölyből hoznak többet

- tette hozzá a szakember.

Ahogy a portál írja, az idei évben negatív rekordot érhetnek el a kisebb pálinkafőzdék. Éppen emiatt nagyon várják már, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés. Jelenleg egy háztartásban 86 liter 56 fokos pálinkát főzethet le bárki, de alig akad most megrendelés.

Egy liter pálinkáért jelenleg Kölesden 1450 forintot kell fizetnie a termelőnek, ebből 835 forint az adó. Amennyiben 86 liternél nagyobb mennyiségre tartana valaki igényt, akkor literenként 1670 forint jövedéki adóval kell kalkulálnia, amelyhez hozzájön a munkadíj. Az adómentességet egyébként 2022. januárjától ígérik

- írta meg a lap.

Ez kettős hatással lesz a kereskedelmi főzdékre. Egyrészről nagyon örülünk neki. Ma már a kereskedelmi főzdék közel kilencvenkilenc százaléka bérfőzési tevékenységet is folytat. Visszatér a néhány évvel ezelőtt – 2015-ben – megszűnt rendszer, így visszakapják azokat a bérfőzetőket, akik eddig magánfőző ismerősükkel készíttették el a saját fogyasztásra szánt párlatukat az árkülönbség miatt. A főzdéknek így újra tervezhető, kiszámítható bevételük lesz

- mondta Krizl Edit, okleveles pálinkamester, a Pálinka Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának vezetője.

Másrészről tovább nő az árkülönbözet a palackos, zárjegyes, adózott termékek és a bérfőzdében elkészült párlatok között. Ezért várhatóan a kereskedelmi pálinkák eladása tovább fog csökkenni. Jelenleg a kereskedelmi főzdéknek nem a gyümölcsbeszerzés a legnagyobb gondjuk. A járvány miatt megbénult a kereskedelmi értékesítés. Az előző évihez képest a főzdék átlagosan a forgalmuk 60–70 százalékát veszítették el

- tette hozzá Krizl Edit.

Torokkaparós és büdös is lehet a rossz pálinka. A pálinkakészítés során elég sok helyen lehet hibát elkövetni, ami aztán a végtermék élvezetében bosszulja meg magát. Mindent meg lehet szokni, de a jó pálinka bizony nem pálpusztai, nem lehetne büdös, mert akkor hibás. A nem megfelelően érett gyümölcs zöldes jegyeket adhat a pálinkának, penészgombás ízt okoz. A már leszüretelt gyümölcs késői feldolgozása (már folyik a gyümölcs leve, penészes lett, oxidálódott), az idegen anyagok bekerülése keserűmandulás ízt okoz. A nem megfelelő erjedési hőmérséklet is gondot okozhat. Ha túl meleg van, robbanásszerűen erjed a cefre, sok illatot, ízt elvisz a szén-dioxid, ha meg hideg van, akkor nem erjed a cefre, az élesztők elhalnak. Ezek lesznek a bepunnyadt, fáradt pálinkák

- magyarázta a szakember.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pálinka

pálinka kereskedelem

pálinkafőzde

pálinkafőzés

pálinkafőző