Kiderült: így hat a halgazdálkodás természetes vizeinkre

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: így hat a halgazdálkodás természetes vizeinkre

A hazai halgazdálkodási létesítmények ökológiai hatása a velük összeköttetésben lévő vízfolyásokra könnyen minimalizálható lenne a Szent István Egyetem kutatóinak eredményei szerint.

Több éven át tartó, nemzetközi pályázat keretében végzett kutatómunka során, melynek fókuszában a szakértők vízminőségi vizsgálatai és halállomány-felmérései álltak arra derült fény, hogy csökkenthető lenne a hazai halgazdálkodás természetes vizekre gyakorolt hatása. A Szent István Egyetem Természetesvízi Halökológiai Kutatócsoport szakértői Dr. Ferincz Árpád vezetésével lokális, vízfolyás szintű és országos térléptékben is végeztek vizsgálatokat annak érdekében, hogy feltárják a halgazdálkodási létesítmények természetes vízfolyásokra gyakorolt hatásait.

A Balaton déli vízgyűjtőjén például kétszáznál is több ilyen halgazdálkodási vízterület található, melyekről korábban azt feltételezték, hogy hatással lehetnek az elfolyó vizüket befogadó természetes vízfolyások vízminőségére. E kérdés tisztázására a kutatócsoport tagjai, Dr. Ferincz Árpád, Dr. Staszny Ádám, Dr. Weiperth András és Juhász Vera a Balaton egy, számos halgazdálkodási létesítménnyel összeköttetésben lévő befolyója, a Pogányvölgyi-víz mentén is végeztek vizsgálatokat.

A hatások pontosabb megértése érdekében a kutatók további vizsgálatokat végeztek országszerte 14 halgazdaságban és horgásztavon, továbbá kérdőíves módszerrel elemezték a tókezelési gyakorlatokra (pl. hasznosításra, telepített fajokra, vegyszerhasználatra, üzemrendre) vonatkozó metódust is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kifolyóknál az összes vizsgált rendszer és időpont esetében magasabb az átlagos klorofill-a- és nitrit-koncentráció, mint a befolyók esetében, továbbá a kifolyók utáni első szakaszon a legmagasabb az idegenhonos halfajokkal való terheltség és a fogott halak egyedszáma is. Utóbbi azonban elsősorban nem a kifolyó víz magasabb tápanyagtartalmával hozható összefüggésbe, hanem a lehalászás során kieresztett vagy kiszökő halakkal.

Ennek megfelelően a körtöltéses, szivattyús vízpótlású tavak halállományra gyakorolt hatása a felépítésükből adódóan minimális, a gravitációs vízpótlású gazdaságokból ugyanakkor nagy mennyiségű invazív ezüstkárász és razbóra juthat ki, főként az őszi lehalászás alkalmával. A kutatók szerint ez egyben azt is jelenti,

A kutatási eredmények méltatásaként Dr. Ferincz Árpád, a Természeti Erőforrások Megőrzése Intézet Természetesvízi Halökológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa Bolyai-emléklap elismerésben részesült. Ezzel a díjjal azokat a korábbi Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert kutatókat díjazzák, akik a legkiválóbb beszámolókat nyújtják be a támogatás keretében végzett kutatómunkájukról.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

hal

halászat

halgazdaság

halgazdálkodás

technológia