Teljes a sztrájkkészültség a vidéki gyárban: ezért lett nagyon elegük a dolgozóknak

HelloVidék   
  Megosztom
Teljes a sztrájkkészültség a vidéki gyárban: ezért lett nagyon elegük a dolgozóknak

A szakszervezet felmérte, hogy az ott dolgozók közül mennyien vennének részt tiltakozó demonstrációkon. Az ezernél több megkérdezett munkatárs túlnyomó többsége írásban kijelentette: kész részt venni tiltakozó megmozduláson.

Elfogyott a türelem, a dolgozók sztrájkra is készek a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában, írja a 24.hu. A cégvezetés nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, így kontroll nélküli mértékben emelheti a túlmunkát. A helyi szakszervezet felmérése szerint a gyár dolgozóinak nagy többsége annyira belefáradt a körülményekbe, hogy nyilatkozott: bármikor kész egy komoly figyelemfelkeltő tiltakozó akcióra.

A szakszervezet és a munkáltató négy hónapja tárgyal, mégsem jutottak megegyezésre. Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy látja, az ott dolgozó embereknek végképp elegük lett a cégnél tapasztalt áldatlan állapotokból (egyebek között a járvány első hullámában végtelenül lecsökkentett létszám), és az előre kiadott pihenők, szabadságok miatti rengeteg túlmunkából. A kollektív szerződés egyoldalú felmondása szerinte azért is történt, hogy a munkáltató 2021. december 31-éig egyoldalúan kitolhassa a munkaidőkeretet, és kontroll nélküli mértékben és gyakorisággal ledolgoztassa a járvány miatti tavaszi leállás idején kiesett munkaidőt. Ráadásul az itt maradt lojális munkatársaknak nemcsak szabadságuk nincs már – hiszen az év elején ki kellett venniük szinte mindet –, 2 hónapig jelentősen csökkentették a bérüket és a béren kívül juttatásukat, utólagos tájékoztatással időarányosították a megmaradt szabadságot is, ami tovább csökkentette azt.

A szakszervezet állítja: már hónapok óta követelik a helyzet rendezését, ám a cégvezetés rendkívül lassú és sok időt felemésztő tárgyalássorozattal húzza az időt, nehezítve a megegyezést, így egyebek között a bértárgyalások megkezdését is. A munkáltató viszont azt állítja, hogy a korábbinál is jobb szerződést szeretne, ezért készen áll a rendezésre.

A szakszervezet felmérte, hogy az ott dolgozók közül mennyien vennének részt tiltakozó demonstrációkon. Az ezernél több megkérdezett munkatárs túlnyomó többsége írásban kijelentette: kész részt venni tiltakozó megmozduláson.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sztrájk

makó

gyár

szakszervezet

demonstráció