Szentes polgármestere is elkapta a koronavírust: először arcüreg gyulladásra utaló jeleket tapasztalt

HelloVidék   
  Megosztom
Szentes polgármestere is elkapta a koronavírust: először arcüreg gyulladásra utaló jeleket tapasztalt

Szentes polgármestere a város hivatalos Facabook-oldalán jelentette be a hírt, mely szerint ő is elkapta a koronavírust - számolt be róla a delmagyar.hu.

Ahogy a portál írja, a város vezetője közleményt adott ki az eset kapcsán:

A „karantén kötelezettséget megállapító döntést” 2020. november 22-én ( ma délután) kaptam kézhez, de a következőkről szeretném tájékoztatni a tisztelt szentesieket : Én, Szabó Zoltán Ferenc 2020. novemberének harmadik hétvégéjén homloküreg, arcüreg gyulladásra utaló jeleket (sajnos volt ilyen jellegű panaszom már) vettem észre magamon. Hétfőre tünetmentesnek éreztem magam, de később ismét jelentkeztek fájdalmaim. Ezután ezt jelezve Szentes Város Önkormányzatának kabinet irodáján, tájékoztattam kolléganőmet, hogy nem megyek sem a városházára, sem más közösségi térbe, viszont önkéntes karanténba vonulok. Itthon maszkban elszeparáltam magam házunk emeleti szobájában, a családommal nem érintkezve. Az éjszaka a tünetek erősödtek, ágyhoz kötöttek. Másnap reggel, kedden háziorvosom javaslatára megtörtént a mintavétel. A következő napokat otthon töltöttem, fizikailag elzárva a külvilágtól és családomtól. 2020. november 21-én kaptam értesítést a koronavírus teszt pozitív eredményéről. Még ugyanezen a napon kértem Kiss Csaba István alpolgármester urat, hogy kezdjék meg megszervezni a hivatal fertőtlenítését és a kollégáim tesztelését. A hivatalos értesítést a mai napon kaptam meg, mégis a tegnapi napon családom és gyermekeink szintén karanténba vonultak, hiszen a jogszabályi környezeten túl felelősségteljesen, másokat nem veszélyeztetve járunk el.
Tisztelt Szentesiek! Tudom, nehéz helyzet ez mindenki számára. Úgy látszik többen minden lépésemet fontosnak tartják, és azt is, hogy az igazság ismerete nélkül ítélkezzenek. Amennyiben az egészségügyi állapotom közérdeklődésre tart számot, szívesen tájékoztatok mindenkit. Ám a hírgyártáson túl fontosabb feladatunk van: békével és türelemmel viselni életünk egy igen különleges és szomorú időszakát. Arra figyelni, hogy segítsünk másoknak, óvjuk meg családunkat, és embertársainkat. Ez ami ma hírértékű és ez, ami ma üzenetként kell eljusson mindenkihez. Mélységes tisztelettel köszönöm meg minden egészségügyi dolgozó, népegészségügyi munkatárs kinyújtott segítő kezét irányomba, barátok, ismerősök biztató szavait, gondolatait és törődését! Jó egészséget és kitartást kívánok mindenkinek!

Őszinte tisztelettel:
Szabó Zoltán Ferenc

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szentes

koronavírus

koronavírus-járvány

koronavírus-fertőzött

polgármester

közlemény