Bekeményítettek: 2021-től már csak így vehetünk bolti tojást

MTI   
  Megosztom
Bekeményítettek: 2021-től már csak így vehetünk bolti tojást

A jövő évtől szigorodnak a tojásokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségek - tették közzé még szerdán a Magyar Közlönyben. De ennek, mi fogyasztók, csak örülhetünk!

A kormány döntése értelmében a Magyar Közlönyben megjelent változások a következők:

A rendelet pontos előírást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a származási ország zászlaját milyen mértékben kötelesek feltüntetni az árusítási helyeken.

Ennek értelmében a származási ország feltüntetését oly módon kell elvégezni, hogy az eladásra kínált, különböző származási országú tojások a végső fogyasztó számára egymástól egyértelműen elkülöníthetőek legyenek.

A tojásra vonatkozó információk feltüntetését fizikai vagy elektronikus hordozón is meg kell tenni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tojásvásárlás

fogyasztóvédelem

2021

mezőgazdaság