Több milliót bukhatunk így: ez lehet az új lakástámogatási rendszer egyik legnagyobb csavarja

HelloVidék   
  Megosztom
Több milliót bukhatunk így: ez lehet az új lakástámogatási rendszer egyik legnagyobb csavarja

Ha valaki saját kezűleg újítaná fel otthonát, arra bajosan jár az állami támogatás, pedig sokan szeretnek maguk nekiállni az építkezésnek vagy a bővítésnek - írja a Telex.hu.

2021. január 1-jén indul Magyarország történetének eddigi legnagyobb otthonteremtési programja - de erről korrábban már mi is cikkeztünk.

Arról ezidáig nem igen lehetett hallani, hogy nem kapja meg a maximális összeget az, aki igénybe venné a családosoknak szóló állami lakásfelújítási támogatást, de nem tudja elszámolni a felújításra költött összeg felét munkadíjként – derül ki az RTL Klub riportjából is, amit az államkincstár honlapján megjelent tájékoztatásra alapoznak.

Ebből az is kiolvasható, hogy 50-50 százalékos szabály vonatkozik az anyagköltségre és a munkadíjra a visszatérítésnél, viszont ha nem egyenlő a két összeg, akkor a kisebbet veszik alapul, és annak a kétszeresét adják.

Tehát hiába 3 millió forint az elméleti maximum, ha például valaki 4 millió forintot költ burkolólapokra és 1 milliót a kivitelezésre, összesen 2 millió forintnyi támogatás visszatérítésére számíthat.

Ezt azért is fontos észben tartani, mert így például ha az ember maga végezné el a munkát, és csak anyagra költene, akkor nem kap semmit. Ha ez nem tervezetten alakulna így, hanem például azért, mert a munkaerőhiány miatt nem talál elérhető áron mestert, akkor sincs ez másképp, ezért aztán érdemes idejében hozzálátni a kivitelező megkereséséhez, és leszerződni vele.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

ingatlan

felújítás

lakástámogatási hitel