Megnőtt a csomagfeladások száma: egyre több karácsonyi ajándék landol a postán

HelloVidék   
  Megosztom
Megnőtt a csomagfeladások száma: egyre több karácsonyi ajándék landol a postán

Harminc százalékkal megemelkedett a karácsonyi ünnepek előtt a postán feladott csomagok száma tavalyhoz képest. A járvány idején sokan nem ünnepelhetnek együtt és az ajándékokat ezekben a napokban adják fel - írja a sonline.hu.

Ahogy a portál írja, szinte minden napszakban kígyózik a sor a kaposvári nagyposta előtt. Az ügyfelek többsége igyekszik tartani a távolságot, s több-kevesebb türelemmel várják valamennyien, hogy bejussanak az épületbe. A legtöbben csomagfeladás vagy -felvétel miatt.

Karácsony előtt, novemberben és decemberben eddig országosan mintegy 30 százalékkal emelkedett a csomagok száma a tavalyihoz képest. Több az online rendelés és a csomagfeladás is, ami a pandémiás helyzetnek, illetve az elrendelt korlátozó intézkedéseknek, valamint a fertőzéstől való félelemnek is köszönhető. Azokon a postákon, ahol szükséges, külön csomagkiadó pultokat nyitottak, hogy gyorsabb legyen a csomagok átvétele. November közepétől pedig szombaton is kézbesítenek csomagokat a munkatársaik. Somogy megyében idén a januártól novemberig tartó időszakban csaknem harminc százalékkal több csomagot kézbesített a posta, mint egy évvel korábban. A levelek számában viszont nyolcszázalékos csökkenés figyelhető meg

- közölte a Magyar Posta.

Hozzátették, hogy mivel a tapasztalatok alapján az elmúlt évekhez képest jóval nagyobb a forgalom, ezért arra kérik az ügyfeleiket, hogy ha belföldre szeretnének csomagot feladni, akkor azt legkésőbb december 18-ig tegyék meg, az online rendeléseknél pedig figyeljék, hogy a webáruház milyen szállítási időt ígér.

Kiemelték azt is, hogy a napi beérkező csomagmennyiség átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon jellemző. A webáruházak kedvezményes akciói mellett forgalomnövelő tényező maga a járvány is.

A csomagmennyiség extrém növekedése miatt a kézbesítési időszakot is bővítettük, november óta már a szombati napokon is kézbesítenek csomagokat a munkatársaink. Az idei szezonban a Posta tapasztalatai szerint a szokásos sláger termékek, mint például a tévé, a notebook, a mobiltelefon mellett csatlakozott a porszívó, egyes kozmetikai termékek, sporteszközök, étrend-kiegészítők, és vitaminok

- mondta Varga János, a Magyar Posta logisztikai üzemeltetési igazgatója.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

posta

csomag

csomagfeladás

karácsony

járvány

koronavírus

ajándék

ajándékok

ajándékozás