Jól járhatnak a lakók: 6 kilométernyi földutat tettek járhatóvá, de még aszfaltozna a város
Nyíregyháza most várja azoknak a lakóközösségeknek a jelentkezését, amelyek szintén szeretnék, hogy a meglévő földutat aszfaltút helyettesítse.
Közleményükben azt írták: Nyíregyháza önkormányzata ötmilliárd forintos útfejlesztési támogatást kapott egy térségi fejlesztési igények támogatásáról szóló kormányhatározat alapján. Idézték Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki bejelentette, hogy a program első ütemeként megkezdődött kilenc városrészben 15 utca útépítésének közbeszerzési eljárása. Az első csomag becsült költsége mintegy 1,2 milliárd forint, ebből hat kilométernyi földút kap aszfaltburkolatot.
Az első ütemben szereplő utcák építésének feltételei adottak, a lakossági együttműködés eredményeként az útépítéshez szükséges területek szinte teljes mértékben rendelkezésre állnak - írták, dicséretesnek nevezve azoknak az ingatlantulajdonosoknak, lakóközösségeknek az összefogását, ahol a lakók - együttműködve a várossal - térítésmentesen átadták az útépítéshez szükséges területet az önkormányzatnak.
Cél, hogy a lakókkal összefogva folytassuk Nyíregyháza úthálózatának fejlesztését, s így tovább csökkenjen városunkban a földutak száma
- közölte a polgármester.
Az önkormányzat vizsgálja a már beérkezett igényeket és várja azoknak a lakóközösségeknek a jelentkezését, amelyek szeretnék, hogy a meglévő földutat aszfaltút helyettesítse. Ehhez szükséges, hogy az utcában magas legyen a beépítettségi arány, legyenek kiépítve az alapközművek, az ingatlantulajdonosok nyilatkozzanak arról, hogy az érintett területrészt térítésmentesen átadják, legyenek útépítési tervek, lefolytassák az engedélyeztetési eljárást és megvizsgálják a városfejlesztési, városrendezési szempontokat - ismertették.
Január elejétől a város hivatalos weboldalán, a nyiregyhaza.hu oldalon tájékozódhatnak az érintettek - közölte a sajtószolgálat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)