Autósok, figyelem! Csúnyán megütheti a bokáját, aki lecsúszik erről a határidőről
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
iaci becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai alapján többezer szerződő erre csak decemberben kerít sort - írja közleményében a szövetség.
Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január 1-jétől fedezet nélkül marad, és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a FBAMSZ.
Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.
Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük, a biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.
A szövetség tájékoztatása szerint az erre az évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést. Az adójóváírás ugyanakkor csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.
A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, 2018 év végén 247 ezer forint, tavaly év végén pedig 256 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét - jelezte a szövetség.
A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2020 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján több mint 367 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető - közölte a FBAMSZ.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)