Csalással, hamisítással akart pénzt szerezni a vállalkozó: húsüzemet akart építeni Szabolcsban
145 millió forint állami támogatást akart megszerezni húsüzeme felépítéséhez egy nyírbátori vállalkozó hamis banki papírok segítségével, azonban egy fillért sem fizettek ki neki - írta meg a szon.hu.
Ahogy a portál írja, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint egy nyírbátori vállalkozó összesen 377 millió forint európai uniós és magyar állami vissza nem térítendő támogatást igényelt egy húsüzem felépítése céljából.
A jogszabály lehetővé tette, hogy a támogatás felét – 145 millió forintot – előlegként kapjon meg a vállalkozó, amiből elkezdheti az építkezést. Ugyanakkor azt is kikötötte a jogszabály, hogy az előleg csak akkor jár, ha megfelelő biztosítékot tud nyújtani a vállalkozó, hiszen előfordulhat, hogy valami külső ok (pl. természeti csapás, megváltozott piaci helyzet) miatt a beruházást nem lehet befejezni és így az állam elveszítené az előleget. Ilyen biztosíték volt az ügyben egy bank által kiadott ún. bankgarancia, ami az előlegnek megfelelő összegről szólt. A bankgarancia egy okirat, amely azt tartalmazza, hogy a bank kötelezettséget vállal az előleg visszafizetésére a vállalkozó helyett.
Ilyen bankgaranciát a vádlott nem tudott szerezni, ezért ismeretlen körülmények között hozzájutott egy hamis banki igazoláshoz, amelyet úgy nyújtott be a támogatást folyósító hatósághoz, hogy arról azt állította, hogy az valódi. Az előleget mégsem kapta meg, mert a hatóság ellenőrizte az okirat tartalmát, azaz felvette a kapcsolatot az okiraton feltüntetett bankkal, amely azt a tájékoztatást adta, hogy ilyen igazolást ők nem állítottak ki. Ahogy mindez kiderült, a vádlott már nem kérte az előleg kifizetését, sőt a teljes támogatást visszavonták tőle, így a költségvetést végül nem érte kár
- írja a lap.
Az ügyészség a nyomozás során felajánlotta a vállalkozónak, hogy amennyiben beismerő vallomást tesz, akkor tárgyalás nélkül is elítélheti a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre.
A férfi élt ezzel a lehetőséggel, és beismerte a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának elkövetését, ezért az ügyészség vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak. Az ügyészség számára ezt a lehetőséget a 2018. július 1. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény adta meg, mellyel azért érdemes élni az ilyen jellegű ügyekben, mert gyorsan és egyszerűen befejezhetőek a máskor évekig tartó büntetőeljárások. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik
- számolt be róla a lap.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)