Döbbenet, százezreket szednek össze a járművekről: de találtak próbababa-lábat és fa hintalovat is
Kismacska- sírcsokor, kipufogó, szamurájkard - többek között ezek a 2020-as év legérdekesebb talált tárgyai, amelyeket az utasok a vonatokon, buszokon, és az autómegosztó szolgáltatók járműveiben hagytak. Jókora mennyiségű készpénz is kiesett a zsebekből, több százmilliót szedtek össze a járművekről az idei évben - írja a Pénzcentrum.
Bár a járvány és a lezárások miatt némiképpen kevesebben utaztak tömegközlekedéssel, 2020-ban is rengeteg pénzt, illetve értéket hagytak a magyarok a különféle tömegközlekedési eszközökön. Sőt, mivel sokan nem akartak tömegközlekedni, az autómegosztó szolgáltatások is eléggé felfutottak: és bizony a mobilappok segítségével kibérelhető járművekben is sok megdöbbentő holmi maradt!
Ez mégis hogy maradt ott?!
A legmegdöbbentőbb, carsharingos járműben talált tárgyról a GreenGo számolt be a Pénzcentrum megkeresésére:
valaki az egyik autóban hagyott 18 darab 1,7 literes savanyított uborkás üveget, méghozzá tele uborkával.
A több mint 30 liternyi uborka mellett ágyrács, függöny, spanyolországi útikönyvek, verseskötet és hálózsák is lapult az üléseken, csomagtartóban. Persze, akadtak "szokásos" elhagyott tárgyak is: a GreenGo-nál évszakhoz köthető trendeket fedeztek fel a listában. Télen és kora tavasszal nagyon sok (fél pár) kesztyű, sapka, sál landol az ülések között. Az igazi tavaszi időjárás beköszöntével az esernyők kerülnek az első helyre, majd a napszemüvegek, később pedig a pulóverek veszik át a helyüket. Ezeken kívül gyakoriak még a kulacsok, fülhallgatók és különböző kulcsok is a listában.
Nagyobb pénzösszeg elhagyása nem jellemző, inkább értékes elektronikai eszközöket, például laptopot, vezeték nélküli fülhallgatót, tabletet felejtettek a GreenGoban. A talált tárgyak visszajuttatásában nagy szerepe van a felhasználóknak, akik az ügyfélszolgálat mellett a "GreenGo-val csapatom!" Facebook-csoportba is feltöltik, ha utazásuk során olyat találnak az autóinkban, amit az előző sofőr hagyhatott el. Így szinte minden esetben (akár egy napon belül is) a tulajdonoshoz kerül a tárgy. A GreenGo munkatársai is gyakran bukkannak autóban hagyott ruhákra, szemüvegekre, ezeket szintén igyekeznek mihamarabb visszajuttatni a felhasználóknak.
A MOL Limónál sem volt eseménymentes az év: 2020-ban találtak több lemerült elektromos rollert, de volt szerencséjük történelem térképhez,
de robogó kipufogóhoz és szamuráj kardhoz is.
A Pénzcentrum megkeresésére a MOL Limo közölte, a felhasználók általában a kulcsaikat felejtik az autókban. Továbbá nyáron napszemüvegeket, télen pedig inkább sapkát, sálat hagynak véletlenül bent a kocsiban. Az elhagyott tárgyak 85 százaléka 24 órán belül megtalálja jogos tulajdonosát, mivel a lelkes felhasználók mindig segítségükre vannak a "MOL Limoval csapatom" Facebook-csoportban, és posztolják, ha utazásuk alatt találtak valamit.
Készpénzt nem, legtöbb esetben bankkártyákat szoktak találni az elhagyott pénztárcákban, tényleges készpénzt csak nagyon ritkán hagynak az autókan. Természetesen ezeket is visszajuttatják a tulajdonosának.
Kismacska, sírcsokor maradt a vonatokon
A MÁV-nál sem csak a szokásos telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt (kabát, pulóver, sapka), szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat hagyták el az utasok az utasok. Az állami vasúttársaság közölte, hogy idén a legérdekesebb elhagyott tárgyak a következők voltak:
- fa hintaló,
- gitár tokban,
- teniszütő tokban,
- heveder,
- vérnyomásmérő,
- kávékapszula-csomag,
- rádiós magnó,
- laptop,
- vízipipa,
- kézi porszívó,
- inzulinadagoló,
- babahordozó.
Ám itt még nincs ége a sornak! Valaki egy próbababa-lábat hagyott az egyik vonaton, de kismacskát is találtak a kalauzok, illetve sírcsokor is akadt a talált tárgyak listáján.
Az elhagyott tárgyaknak kicsit több mint a fele (körülbelül 55 százaléka) került vissza a tulajdonosához, csak a budapesti területen 1518 esetben. A nagyobb elveszített összegek általában néhány tízezer forint körül mozognak, az eddigi legnagyobb elhagyott összeg 1200 euró volt - ez vissza is került a tulajdonosához - közölte a MÁV sajtóosztálya, hozzátéve, hogy
a vonatokon idén összesen 1 231 270 forintot hagytak el.
Az elveszett tárgyakat általában a vonatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg és adják le a vasútállomásokon. Az átvételi helyük állomásonként változik, általában nagyobb állomások személyes ügyfélszolgálatára kerülnek, ahol a tárgyakat nyilvántartják. Amennyiben az elveszett tárgy, bankkártya vagy okmány tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, a megtalált személyes okmányokat pedig az azt kiállító hatóságnak (okmányiroda, OEP stb.).
Abban az esetben, ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig őrzik az ott dolgozók. A romlandó élelmiszereket természetesen csak rövid ideig tárolják, s ha senki sem keresi, megsemmisítik. A vasúttársaság 2012-ben központosított talált tárgy-nyilvántartást vezetett be, amely bármely, hozzáférési joggal rendelkező szolgálati helyről könnyedén elérhető. Érdeklődés esetén a visszaszolgáltatás csak a tárgy jellemzőinek megadásával, azonosítást követően lehetséges.
Elektronikus nyilvántartásunkat kiegészítettük a talált menetjegyek adatbázisával, így amennyiben az utas beazonosítható - például interneten keresztül vásárolt menetjegy esetén -, értesítést küldünk a vásárlónak, elveszett jegye átvételi lehetőségeiről
- tették hozzá.
A vonatokon talált tárgyakkal kapcsolatos elérhetőségeket az utasok a MÁV-csoport weboldalán, az Ügyfélszolgálat menüpont alatt találják. Személyesen általában az állomási személypénztárak nyitva tartási idejében lehet érdeklődni, telefonon pedig a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámain (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Telenor hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999).
A Volánbusz közölte, autóbuszaikon, illetve autóbusz-állomásaikon extrémnek nevezhető talált tárgy nem volt. Ebben az évben eddig 395 talált tárgyat regisztráltak munkatársaik, ezek több mint 70 százalékát sikerült visszajuttatni jogos tulajdonosának.
2020. január - november közötti időszakra vonatkozóan országos szinten összesen mintegy 561 675 összértékű forintot hagytak járataikon. A talált tárgyak között külföldi fizetőeszköz az idei évben nem volt.
Az utasok legtöbbször utazótáskákat és igazolványokat hagynak el (személyigazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány). Elhagyott értékeikkel kapcsolatban utasaink az autóbusz-állomásokon személyesen érdeklődhetnek, de a honlapjukon közzétett elérhetőségeiken is szívesen adnak felvilágosítást számukra. A talált tárgyakat 3 hónapig őrzik meg, ezen idő alatt jelentkezhet érte a jogos tulajdonos.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)