Ilyen sem ma volt: új egyetemi központ lett vidéken, szinte a legmesszebb Budapesttől

MTI   
  Megosztom
Ilyen sem ma volt: új egyetemi központ lett vidéken, szinte a legmesszebb Budapesttől

Távoktatási programmal és digitális fejlesztésekkel országos képzési centrummá is válna a január elsejétől a Pannon Egyetem (PE) keretén belül működő Zalaegerszegi Egyetemi Központ (ZEK) - közölte a PE stratégiai rektorhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.

Amerikai stílusú kampuszt akarnak létrehozni az egykori Petőfi laktanya jelenleg is használt területén. A koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetből előnyt kovácsolva távoktatási programot is szerveznek majd, digitális fejlesztésekkel, így az elméleti oktatásba bárhonnan bekapcsolódhatnak a diákok, akik a gyakorlati képzést már Zalaegerszegen folytatják majd, például a járműipari tesztpályán vagy a hadiipari gyártásban - mondta el Németh István, a PE mechatronikai, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdálkodási karának képzéseit egyesítő ZEK vezetője.

Jelezte, hogy a gazdasági képzésben megújult portfólióval a digitális gazdaság kiszolgálását helyezik előtérbe.

Országos logisztikai centrumot is létrehoznak, amely kereskedelmi logisztikai képzést indít, a mechatronikai területet pedig gépészmérnökképzéssel bővítik. Ez utóbbi a zalaegerszegi hadiipari beruházáshoz is kapcsolódik, így a leendő hallgatók az autógyártást is évekkel megelőző csúcstechnológiákkal foglalkozhatnak majd.

A rektorhelyettes az újdonságok között említette, hogy a szakképzésre alapozva az egyetem már azokra, a műszaki területek iránt érdeklődő 14 éves diákokra is épít, akik okleveles technikusképzésre jelentkeznek. Ők felsőévesként már az egyetemi kollégiumba kerülnek, az oklevelük megszerzése után pedig felvételi nélkül tanulhatnak tovább az egyetemen, ahol beszámítják az addig megszerzett tudásukat.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere úgy vélekedett, hogy az összeolvadással jelentős felsőoktatási intézmény jött létre Zalaegerszegen. Oktatási, tudományos és innovációs központtá is válik majd, ami biztosítja a jelentős helyi beruházások tudományos hátterét és felsőoktatási bázisát.

Hozzátette, hogy a város közgyűlése tavaly elfogadta Zalaegerszeg 2030-ig tartó fejlesztési stratégiáját, amelynek megvalósításához kormányzati forrást is remélnek. Az egyik kiemelt célja ennek a programnak egy modern, az új képzéseknek is megfelelő kampusz kialakítása.

Vadvári Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy a Zalaegerszegre érkező új cégek és fejlesztések számára elengedhetetlen a szakember-utánpótlás a szakképzésben és a felsőoktatásban egyaránt. Az itt tanulók számára pedig egyértelmű előnyt jelent majd, hogy a szakképzésbe bekerülő diákok "egyenesen tudják folytatni" a tanulmányaikat a zalaegerszegi egyetemen.

Címlap fotó illusztráció: a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya fogadóépülete az első ütem átadásának napján, 2019. május 20-án. MTI/Szigetváry Zsolt

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

egyetemi központ

zalaegerszeg