Döbbenet: hiába szárnyal az építőipar ebben a megyében, csúcsokat dönt a munkanélküliség

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Döbbenet: hiába szárnyal az építőipar ebben a megyében, csúcsokat dönt a munkanélküliség

Világjárvánnyal és gazdasági nehézségekkel teli időszak után 2021-ben talán egy felszabadultabb és előre mutatóbb év következik. De az évkezdést mindig jó ürügy is arra, hogy visszatekintsünk, hogyan is állunk: milyen erősségeket és gyengeségeket hagyunk magunk mögött. Sorozatunk következő állomásaként Fejér megyét vesszük górcső alá. Az összegzéshez a KSH 2019-es és 2020-as kiadványai voltak segítségünkre:

Ki gondolná, de Fejér megye az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, alföldek, nagy tavak és folyók tarkítják. Egyike a magyarok legősibb szálláshelyeinek. Megyeszékhelye, Székesfehérvár a középkorban a Magyar Királyság egyik fővárosa volt.

Területe 4.359 km2, amely tíz statisztikai kistérségre és nyolc foglalkoztatási körzetre oszlik. A megyében 108 település található, ebből tizenhét városi rangú, közülük is kettő megyei jogú város: Székesfehérvár és Dunaújváros, amelyek az ország fontos gazdasági központjai is.

2020. január 1-jén Fejér népsűrűsége 96 fő/km2, ami a vidéki átlagot meghaladja, s ezzel az ország egyik legsűrűbben lakott térsége.

Teljes termékenységi arányszáma (magyarul, a szülőképes korú női népességre jutó születések átlaga) 2019-ben szinte az országos átlaggal megegyezően alakult (1,48), míg az országos átlag 1,49. Bár ez az érték is viszonylagos, ugyanis a népesség középtávú fennmaradásához ennek az értéknek el kellene érnie vagy megközelítenie a 2,1-es szintet.

Népessége 2020. év elején 418.603 fő volt, amely egy év alatt enyhén emelkedett. A megye lakosságának 14,5%-a 14 év alatti, 66,2%-a 15-64 év közötti, míg 19,3%-a 65 éves és idősebb. Összességében, ahogy ezen az ábrán is látszik, a népesség megoszlásban - nemek és életkor szerinti bontásban - az országos átlagot hozza:

Az alábbi mutató szerint az ezer lakosra jutó vándorlási egyenleg az országos átlaghoz (3,8) képest messze a legjobbak között szerepel, ez a szám Fejér megyében: 6,7. A lényeg, hogy pozitív a mérleg, tehát arányait tekintve magasabb az odavándorlás, mint az elvándorlás. (A vándorlási egyenleg egyébként az odavándorlási és elvándorlási arányszám különbsége.)

Ahol az egyik legnagyobb húzóágazat az ipar és az építőipar

Fejérben a szántók százalékos aránya (55%), magasabb az országos átlagán (46%). A gazdaságot nagyban meghatározza a fejlett ipar, de itt találhatók Magyarország legjobb termőföldjei is.

Összességében, a 2019-es adatok szerint a mezőgazdaság számottevően nem jelentősebb, mint az országos átlag (annál inkább az ipar és az építőipar), legalábbis ebből a nemzetgazdasági ágcsoportok bruttó hozzáadott érték megoszlását mutató táblázatból ez derül ki:

Habár északi és déli területei kötött viszonylagos fejlettségbeli különbségek vannak, de még így is a legfejlettebb megye a főváros, Budapest után.

Fejér megye legnagyobb nyereségű cégei (2014-ben):

  • a bicskei székhelyű Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. (400,73 milliárd forinttal)
  • A második székesfehérvári székhelyű Alcoa-Köfém Székesfehérvári Könnyűfémmű Kft. (185 milliárdos bevétellel.)
  • A harmadik a rácalmási székhelyű Hankook Tire (166 milliárddal.)
  • A top 10-ben a székesfehérvári cégek vannak túlsúlyban: az Alcoa-Köfém Kft. a második helyén kívül helyet kap itt a Denso Gyártó Magyarország Kft. (negyedik), a Sapa Profiles Kft. (hetedik) és a Halla Visteon (kilencedik) is.[4]
  • A székesfehérvári Videoton Holding Zrt. Magyarország legnagyobb magántulajdonban levő ipari vállalatcsoportja, elektronikai gyártási szolgáltatóként a világon a top30-ban szerepel. (Árbevétele 2014-ben 134,77 milliárd forint volt.)
  • Továbbá említésre méltó a dunaújvárosi Dunai Vasmű, amely az ország legnagyobb kohászati-gépészeti komplexuma, a magyar vas- és acélgyártás fellegvára.

Így nem csoda. hogy:

További gazdasági mutatók az elmúlt évekből:

  • Az egy főre jutó GDP Fejér megyében (2018-as adat) 4,4 millió - amivel hajszál pontosan az országos átlagot hozza.
  • Egyéni vállalkozási kedv szintén az országos átlagak megfelelő (54) - ezer lakosra jutó egyéni vállalkozási szám: 53 darab.

2020-as gazzasági mutatók már nem ennyire fényesek

A koronavírus megtépázta Fejér megye gazdaságát is, a KSH adatai legalábbis ezt mutatják:

  • I–III. negyedévben a telephelyi adatok alapján az ipar teljesítménye 14%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
  • A beruházások volumene 19%-kal csökkent.
  • A kiskereskedelmi forgalom volumene 0,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, egy lakosra jutó összege 874 ezer forint volt, az országos átlagnál (860 ezer forint) több.

2020-ban Fejér megyében volt a legnagyobb építkezési láz

A KSH adatai szerint 2019-ben a tízezer lakosra jutó lakásépítés Fejérben 18,1, ez kicsivel alacsonyabb volt, mint az országos átlag, ami 21,6.

Ugyanakkor a statisztikai adatok szerint az év első kilenc hónapjában kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítések népességre vetített száma is elmaradt az országos átlagtól.

A koronavírus ezt hozta: jelentősen nőtt a munkanélküliség

2020 év elején 278,9 ezer fő, vagyis a lakosság kétharmada tartozott a munkavállalási korú népesség csoportjába.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartási rendszerében az évközi forgalmi adatok eredményeként Fejér megyében a 2020. júniusi zárónapon 13.685 fő álláskereső szerepelt,

2020 I. félévében a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a múlt év végi értékről (7.951 fő) három hónap alatt mintegy 1,7 ezer fővel emelkedve márciusra 9.631 főre nőtt, majd a második negyedévben folyamatosan, közel 14 ezer főre jelentősen megemelkedett.

2020. június hónapban 722 fő volt a pályakezdők száma, az előző havinál 52 fővel több, az egy évvel korábbinál pedig 132 fővel magasabb, ami 7,8, illetve 22,4%-os növekedést mutat. Az álláskeresőkhöz viszonyított arányuk 5,3%, az előző havinál 0,1%-ponttal kevesebb, és az egy évvel korábbinál 2,1%-ponttal alacsonyabb szinten alakult. Az év első felében ugyanakkor a pályakezdők létszáma 602 főről 20%-kal nőtt a félév végére.

2020 III. negyedévben aztán a KSH adatai alapján a foglalkoztatottak száma lényegében nem változott, a munkanélkülieké pedig mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. (Országosan a foglalkoztatás csökkenése mellett nőtt a munkanélküliség.) A foglalkoztatási arány (62,8%), amely meghaladta az országos átlagot, a munkanélküliségi ráta (2,7%) kisebb volt annál.

A megyék közül itt lett az egyik legmagasabb az átlagfizetés

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 6,0%-kal magasabb volt 2020 I–III. negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Összege (383 ezer forint) a megyék közül itt az egyik legmagasabb. (Az átlagkeresetekről bővebben korábban itt írtunk.)

Átlagban Fejér megyében is kevesebb a külföldi turista

A 2019-es statisztikai adatok szerint a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák aránya Fejér megyében jóval alacsonyabb, mint az országos átlag, így a hazai turisták száma az országos átlaghoz képest viszont magasabb arányú:

Forrás: KSH
Forrás: KSH

2020-ban az egészségügyi veszélyhelyzet miatt azonban a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma is jelentősen visszaesett.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

fejér megye

székesfehérvár

megyei körkép

statisztika