Bődületes élelmiszerárak lettek: aggasztóan gyorsult az éves áremelkedés üteme is

MTI   
  Megosztom
Bődületes élelmiszerárak lettek: aggasztóan gyorsult az éves áremelkedés üteme is

A növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5 százalékos drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának átlagosan 6,2 százalékos csökkenése következtében tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál; ezzel három hónap fékeződés után ismét gyorsult az éves áremelkedés üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.

Az áprilisi és májusi után a novemberi volt a harmadik legmagasabb drágulási ütem

- állapítják meg.

A növényi termékek áremelkedését az ipari növények 23,4 százalékos emelkedése mellett a gabonafélék árának 19,9 százalékos és a gyümölcsök árának 14,9 százalékkos növekedése táplálta, miközben a zöldségfélék átlagosan 0,6 százalékkal drágultak, a burgonya felvásárlási ára pedig 24,5 százalékkal alacsonyabb volt az előző novemberinél.

  • A paprika és a paradicsom felvásárlási átlagára 18,9, illetve 45,2 százalékkal,
  • az uborkáé 34,0 százalékkal volt magasabb tavaly, mint az előző év novemberében,
  • a körte 62,1 százalékkal drágult,
  • az alma viszont 4,7 százalékkal olcsóbb lett a 2019 novemberi áránál.
  • A vöröshagyma 10,1 százalékkal
  • a sárgarépa 17,1 százalékkal, a petrezselyemgyökér viszont csak 4,9 százalékkal drágult,
  • a termesztett gomba ára 46,3 százalékkal szökött feljebb,
  • a fejeskáposztát viszont 7,8 százalékkal olcsóbban adták a termelők.

Az élő állatok felvásárlási ára 10,8 százalékkal alacsonyabb volt tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt, az állati termékek átlagos árszintje 4,1 százalékot emelkedett. Miközben a vágó sertések felvásárlási ára 22,2 százalékkal, a baromfiké 3,7 százalékkal csökkent, a vágó marha felvásárlási ára 12,7 százalékkal, a juhé 31,0 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon

A tehéntej felvásárlási ára 2,5 százalékkal emelkedett, a tojásé 9,8 százalékkal csökkent, a méz ára viszont 22,9 százalékkal szökött feljebb egy év alatt tavaly novemberig.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

élelmiszerárak

növény

fogyasztói ár