Elárulta Orbán Viktor, mikor oldhatják fel itthon a korlátozásokat

Pénzcentrum   
  Megosztom
Elárulta Orbán Viktor, mikor oldhatják fel itthon a korlátozásokat

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában beszélt a járványhelyzetről péntek reggel - írta meg a Pénzcentrum.

A kulcskérdés most a vakcina: a kínaiakkal előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások a beszerzésről, de ők csak akkor adnak, ha megvan a vészhelyzeti enegdély - Szerbiában már ezzel oltanak. A németek is tárgyalnak az oroszokkal a Szputnyik vakcináról. Most nem politikáról, hanem emberéletekről van szó, majd ha túl leszünk az egész válságon, akkor visszatérhetünk arra, jó döntés volt-e a beszerzések központosítása.

- mondta el a miniszterelnök.

Ahogy a portál írja, közölte azt is, hogy 1311 új fertőzött van, 98 újabb halálos áldozatot követelt a járvány a legfrissebb jelentések szerint, 138 983 fő már be van oltva.

Ha lesz 1-1,5 millió beoltott ember, akkor már más a helyzet. Ha beoltottuk az egészségügyi dolgozókat, a szociális intézményekben dolgozókat, a 60 év feletti krónikus betegeket, a védelemben résztvevőket és az időseket, akkor kezdődhet egy új időszámítás. Ha már senki nincs közvetlen életveszélyben, akkor beszélhetünk a korlátozásokról, de most még konkrét időpontokról beszélni nem lehet

- tette hozzá.

Tárgyal arról is a kormány, hogy esetleg az érettségizőket és tanáraikat beoltják, hogy visszatérhessenek a tantermi oktatásba a sikeres vizsgák érdekében.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pénzcentrum

orbán viktor

vakcina

oltás

korlátozás

korlátozások