Pofás terveken: ilyen víziparadicsom épülhet a vidéki nagyváros partján

HelloVidék   
  Megosztom
Pofás terveken: ilyen víziparadicsom épülhet a vidéki nagyváros partján

Sajtótájékoztatón mutatta be a Győri Vízisport Egyesület a csónakház bővítésével kapcsolatos látványterveit. Majd bejelentették azt is, hogy a magyar kajak-kenusok régiós akadémiát hoznak létre, amelyet a győri Csay Renátáról, a hússzoros maratoni kajak- világbajnokról neveznek el.

Az eredeti tervek szerint hajótároló létesült volna a győri vízitelep közvetlen szomszédságában lévő területen, ám a város a terveket továbbgondolta és átdolgozta, így egy komplex beruházás valósulhat meg, a remények szerint 2022-ben – közölte a győri sajtótájékoztatón Weisz Róbert, a győri klub szakosztályvezetője, a magyar szövetség (MKKSZ) regionális fejlesztéséért felelős alelnöke.

Egy hajótároló mindenképpen szükséges lenne, hiszen kimondható, hogy a mostani helyet kinőttük. Nagyon örülünk viszont, hogy most lehetőségünk nyílik olyan megoldásokra, melyek szintén szükségesek ahhoz, hogy a nálunk sportoló háromszázötven gyerek, a szülők és a szabadidő-sportolók is a kornak megfelelő körülmények között sportoljanak

– közölte Weisz Róbert.

A területen lesz nyitott, de fedett galéria, ahol a szülők megvárhatják a gyerekeiket vagy edzhetnek a street workout­ parkban. Az épület alján öltözők és vizesblokk is lesz, illetve lehetőség lesz akár hajóbérlésre is. Ez a rész elsősorban a szabadidős sportolókat és a vízi turizmust szolgálná ki. A fás, ligetes részen le is sátorozhatnak az ide érkező túrakenusok. Az épület felső része egy klubhelyiség lenne, amely rendezvényeknek is helyet adna - írja a Kisalföld.

A keddi győri sajtóeseményen jelentették be hivatalosan, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség régiós akadémiákat hoz létre, az északnyugat-magyarországit a győri Csay Renátáról, a hússzoros maratoni kajak- világbajnokról nevezték el. A még mindig aktív sportoló elmondta: 1989-ben, mikor a telepre letévedt, nem gondolta volna, hogy bő 31 év múlva még mindig itt lesz, versenyez, azt meg pláne nem, hogy ilyen megtiszteltetés éri.

Örülök, hogy méltónak találtak arra, hogy rólam nevezzék el az akadémiát. A tapasztalatommal, a munkámmal igyekszem majd a fiatal tehetségeket felkutatni, menedzselni, és ahogyan a vízen, úgy itt is szeretnék maradandó nyomot hagyni magam után”

– fogalmazott Csay Renáta.

Korábban – Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu szakosztálya Facebook oldalán mutatta be a látványterveket arról, hogyan bővül az egyesület a csónakháza. Mint írják, a beruházást a Magyar Kajak-kenu Szövetség kiemelt sportág infrastrukturális fejlesztésének keretében valósulhat meg, amihez az első forrás már rendelkezésre áll.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kajak

győr