Bács-Kiskun megye lehet a magyar fegyvergyártás fellegvára: itt vannak a tervek

Steiner Petra   
  Megosztom
Bács-Kiskun megye lehet a magyar fegyvergyártás fellegvára: itt vannak a tervek

Teller Ede, Király Pál, Frommer Rudolf és Földi Ferenc. Csak néhány magyar fegyvertervező, akiknek hamarosan a nyomdokaiba léphetnek a kecskeméti gépészmérnök hallgatók. A január 12-én aláírt megállapodás értelmében a GAMF-on várhatóan 2022-től választhatják az új specializációt az egyetemi polgárok, ami mellett az egyetem az úgynevezett védelemipari tudásközpont létrehozásában is kiemelt szerepet vállal.

A Műszaki és Informatikai Kar gépészmérnöki alapszakon a már meglévő anyagtechnológiai és minőségügyi, gyártásinformatikai, mechatronikai és műanyag-feldolgozó specializációk mellé csatlakozik majd be ötödikként az új szakirány, amelyet a diákok a 4. félévükben választhatnak, és amely képzés teljes 3 féléven keresztül tanulmányaik részét képezi majd. Emellett a karon szeretnék, ha a már diplomával rendelkezők számára is tudnának indítani egy szakmérnöki képzést, így biztosítva minél szélesebb kör számára az új képzési lehetőséget.

Úgy gondoljuk, hogy a Gépészmérnöki Alapszak mindig is nívós helyet vívott ki a GAMF-on, amely folyamatosan tudott igazodni az ipari igényekhez. A képzésbe abszolút beleillik a profil, hisz gyártástechnológiával, könnyű szerkezetű anyagok fejlesztésével erősen foglalkozunk, ezért úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi színpalettánk bővítése sok pozitív dolgot hozhat a konyhára

– nyilatkozta a képzések bővülése kapcsán Dr. Liska János, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánhelyettese.

A Bács-Kiskun megyei megyeszékhelytől alig 52 kilométerre lévő Csongrádon, a Diana Fegyvertechnikai Technikumban már közel 30 éve a képzési paletta választható részét képezik a fegyveres szakképesítések, a fegyverműszerész alapképzés, valamint a rá épülő fegyvergyártó szaktechnikusi és fegyveroptikai szaktechnikusi szakág. Éppen ezért nem meglepő, hogy az egyetem képzési programját igyekeznek ezzel összehangolni, ami jó hírt jelent a védelemipar iránt érdeklődő fiatalok számára.

A képzések összehangolásával egy életpályát kívánunk a fiataloknak, amely a kézifegyverekhez kapcsolódó átfogó ismeretekkel az egyedi sport és egyéb civil célterületektől a védelmi iparban alkalmazott tömeggyártási technológiákkal kapcsolatban átfogó ismereteket ad

– árulta el a kar dékánhelyettese az új képzés egyik pozitív hozadékát.

Mivel a közelben, Kiskunfélegyháza határában található a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt., Magyarország egyetlen fegyvergyára, így a kecskeméti campuson tanuló fiataloknak az életpályamodell mellett valószínűsíthetően az elhelyezkedéssel sem lesz problémájuk. Főleg nem akkor, ha rövid időn belül több védelmi iparban tevékenykedő cég telepedik meg a környéken, amire a megállapodáskor maga dr. Kovács Lóránt, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja is kitért.

Hasonlóan a Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közt jól működő duális képzés mintájára a kiskunfélegyházi céggel dolgozhatnak majd együtt a jövőben, ami biztosítja a diákok számára az elmélet mellett a gyakorlati képzést. A HelloVidéknek nyilatkozó Dr. Liska János azonban megemlítette, a fegyvergyártás területén egyelőre még szűkebb a potenciális szerződéses partnerek száma a környéken virágzó járműipar területéhez képest.

Úgy gondoljuk, hogy a Magyar Honvédségnek nagy szüksége van az utánpótlásra. Ezért is bízunk abban, hogy végzett hallgatóink megfelelőképp tudják biztosítani a megfelelő szakmai hátteret

– válaszolta meg a GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánhelyettese, mennyire tartják hazai viszonylatban hiánypótlónak a NJE-en bevezetni kívánt új specializációt. A kiskunfélegyházi gyárban összeszerelt fegyverek ugyanis a Magyar Honvédségben szolgáló katonák egyéni felszerelései közt is megtalálhatóak, például az itt készült géppisztolyokkal a vállukon járőröztek a kijárási tilalom idején többek között Budapesten, Cegléden, Székesfehérváron, Szolnokon, Debrecenben és Kaposváron.

A karon végzett, fegyvertervezésben és -gyártásban jeleskedő hallgatókon túl várhatóan szintén a Neumann János Egyetem presztízsét emeli majd annak a védelemipari tudásközpontnak létrehozása, amelynek azonban már nemcsak helyi, egyetemi, hanem országos szintű jelentősége lesz. „Az egyetem nem önmagában kíván kutató-fejlesztő központtá válni, hanem a védelmi iparág elindult fejlődéséhez akar a saját kompetenciáival együttműködő kutató-fejlesztő partnerként becsatlakozni, elsősorban az anyagtechnológia, lézeres megmunkálások, IoT és optimalizálási területeken” – zárta gondolatait a Dr. Liska János.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fegyver

egyetem

hadsereg

honvédelem

bács-kiskun megye

képzés