Iszonyatos a káosz: ebben a vidéki kórházban felmondott az összes közalkalmazott orvos

HelloVidék   
  Megosztom
Iszonyatos a káosz: ebben a vidéki kórházban felmondott az összes közalkalmazott orvos

A tatabányai megyei kórházban így gyakorlatilag működésképtelenné vált. Felmondott ugyanis az összes közalkalmazott orvos munkavállaló a sürgősségi osztályon, többen távoztak a radiológiáról, többek között az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül két rezidens maradt, gond van a nefrológián is alig maradt orvos, a pszichiátrián a nővérek távoztak.

Az előzményekről annyit, hogy az egészségügyi dolgozóknak március 1-jén éjfélig kell aláírniuk az új munkaszerződést, amivel átlépnek az egészségügyi szolgálati jogviszonyba, és tovább dolgozhatnak a közellátásban. Több vidéki nagyvárosban, például Debrecenben és Nyíregyházán is tiltakoztak az orvosok az új szerződés aláírása ellen, az ugyanis több ponton nem volt egyértelmű az alkalmazottak számára.

A Szegedi Tudományegyetemen Klinikai Központjában a szerződés ellen tiltakozó közel 300 orvos nagy része azzal a feltétellel volt csak hajlandó szerződni, hogy ha május 31-ig nem teljesítik feltételeiket, akkor felmondanak - írta a Telex.

Most arról írt az Index.hu, hogy felmondott az összes közalkalmazott orvos munkavállaló a Szent Borbála Kórház sürgősségi osztályán. Többen távoztak a radiológiáról, többek között az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül két rezidens maradt, gond van a nefrológián is, alig maradt orvos, a pszichiátrián a nővérek távoztak – ezt írta Kunetz Zsombor Facebook-oldalán. Az egészségügyi szakértő levonta a konzekvenciát is: működésképtelenné vált a kórház.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

koronavírus

közalkalmazott

orvos