Soha ilyet nem csináltak: ipari drónt vetettek be a Dunánál, mutatjuk is miért + videó

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Soha ilyet nem csináltak: ipari drónt vetettek be a Dunánál, mutatjuk is miért + videó

Íme, így zajlott a Dunát keresztező távvezeték áthúzása a folyó felett Gönyűnél. Az előköteleket ugyanis nem hajókkal vezették át a két oldal között, hanem ipari drónnal. Erre az innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa.

Hasonló, folyamkeresztező távvezeték építése utoljára az 1980-as években történt Magyarországon – mondta az MTI-nek az MVM XPert Zrt. távvezetéki divízióigazgatója.

Magyarország és Szlovákia között jelenleg két új négyszáz kilovoltos távvezetéki összeköttetést is építtet közösen a Mavir Zrt. és a szlovák átviteli hálózati rendszerirányító, a SEPS a.s.

Kulcsár Attila hangsúlyozta, hogy a Gönyű – országhatár – Bős (Gabčíkovo) – Nagygyőröd (Veµký Ďur), valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) között megvalósuló távvezetékekkel javul Magyarország villamosenergia-rendszerének biztonsága, egyúttal megvalósul az észak-déli energiaáramlás is.

A Duna felett elkezdett fázisvezető sodronyok áthúzása azért is jelentős, mert az előköteleket nem hajókkal vezették át a két oldal között, hanem ipari drónnal – mondta Kulcsár Attila, hozzátéve, hogy erre az innovatív megoldásra Magyarországon még nem volt példa.

Erre a technikára már csak azért is szükség volt, mert így a nemzetközi és sűrű hajóforgalmat semmilyen módon nem akadályozták, emellett biztonságosabb is – fogalmazott a Kisalföldnek.

Az eljárást részletezve azt mondta, hogy először három milliméter vastagságú speciális műanyagköteleket, úgynevezett elő-előköteleket húztak át a drónnal, amelyekkel 18 milliméter vastagságú kevlár kötelet húztak át. A kevlár kötéllel egy húsz milliméteres acélkötelet vezettek át és ez a húsz milliméteres acélkötél húzza ki a végleges fázisvezető sodronyokat, amelyek az áramot vezetik.

Az áram kétszer három fázison haladhat a távvezetéken.

A divízióigazgató kitért arra is, hogy tavaly februárban kezdődtek a kivitelezési munkák, amelynek részeként először a beton alaptestek és a cölöpök készültek el, a 110 méter magas és 150 tonna súlyú oszlopokat pedig nyáron állították fel.

A fázisvezetők kihúzása másfél hét múlva fejeződik be, ezt követően a hónap végéig olyan utómunkálatok lesznek, amelyekkel az üzembehelyezés feltételeit tudják biztosítani. A tervek szerint a távvezeték március végén már üzemelhet – mondta Kulcsár Attila.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

drón

duna