Nem kell a fogyasztóbarát hitel a magyaroknak? Mutatjuk, mitől tántorodnak el a legtöbben

Pénzcentrum   
  Megosztom
Nem kell a fogyasztóbarát hitel a magyaroknak? Mutatjuk, mitől tántorodnak el a legtöbben

Három évvel vetette vissza a hitelezést a járvány 2020-ban, és 2021 januárja újabb mélypontot hozott. Még a járvány legrosszabb hónapjait is alulmúlta az idei évkezdés, aminek háttérében nem csak az áll, hogy ez a hónap egyébként is a kölcsönfolyósítások uborkaszezonja. A november óta tartó korlátozások, a THM-plafon megszűnése miatt megugrott kamatlábak, de még az új otthonfelújítási hitel is tehet róla, hogy a magyar lakosság messze elkerülte a bankokat januárban - írja a Pénzcentrum.

Ahogy a portál írja, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai alapján 2021 januárjában 22,83 milliárd forint forintnyi új személyi hitelt vettek fel a magyar háztartások:

ennél kevesebb kölcsönt csak 2020. április, május és december hónapban folyósítottak a bankok. Ez azt is jelenti, hogy a múlt év végéhez képest idén év elején volt némi javulás - 4 százalék - de tulajdonképpen ez elég elenyésző. A január így is az egyik legrosszabb hónap a járvány óta: a novemberi hitelezési összegektől 4,5, az októberiektől 11 százalékkal marad el.

Tavaly januárban - amikor Magyarországot még nem fenyegette a koronavírus - 42,67 milliárd forintnyi hitelt kapott kézhez a lakosság, ez 46,5 százalékos visszaesés éves szinten.

Az biztos, hogy a 2020-as év nem a személyi hitelezés éve volt: ebben a szegmensben hozta a legnagyobb visszaesést a járvány. Amíg a lakáskölcsön kihelyezés - bár kisebb mértékben, mint a korábbi években, de - növekedni tudott, addig a személyikölcsön felvétel 39,6 százalékot zuhat éves szinten. 2019-ben összesen egy év alatt 558,66 milliárd forint került a lakossághoz, múlt évben ehhez képest csak 337,19 milliárd. Ez még a 2018-as eredményektől is 25,3 százalékkal elmarad.

Viszont a 2021-es évkezdés minden 2020-as hónapot alul tudott múlni, mert januárban nem csak a személyi hitelek, hanem főként a lakáskölcsönök, és babaváró hitelek kihelyezése nagyot zuhant. Ilyen kevés babaváró kölcsönt a 2019. júliusi bevezetése óta sem vett fel a lakosság, lakáskölcsönök terén pedig utoljára 2018 decemberében volt ilyen kevés folyósítás. Bár, ahogy a fenti ábráról is leolvasható, a december-január sosem szokott erős lenni hitelkifizetések terén, ebben a sosem látott rossz eredményben biztosan benne van a járvány és a korlátozások hatása is.

Az biztos, hogy a visszaesés hátterében egyrészt az áll, hogy az év vége jellemzően uborkaszezon, másrészt az 1-2 hónappal korábbi korlátozó intézkedések, a járványhelyzet romlása a decemberi és januári hitelstatisztikákban realizálódott. A lakáskölcsönök és babaváró hitelek hosszabb átfutásúak, így az igénylést követően általában minimum egy hónapot, de inkább kettőt várni kell, míg a számlán lesz a pénz.

A veszélyhelyzetet tavaly március 11-én vezették be, majd június 18-án szüntették meg, ez alatt hoztak és töröltek el bizonyos korlátozó intézkedéseket. A második hullám alatt, 2020. november 4-től rendelték el ismét a rendkívüli jogrendet. Utolsó információink szerint március 15-ig hosszabbították meg a korlátozó intézkedéseket, viszont feltételezhetően ezután is várható hosszabbítás, sőt a kormánykommunikáció alapján szigorítások is. A tavaly márciusi korlátozások már látszódtak márciusban és áprilisban is a hitelstatisztikákban, de májusban volt a mélypont - ez alapján nem meglepő, hogy a novemberi korlátozások hatása januárra érte el a bankokat.

Bár tavaly év végén a lapunk által megkérdezett elemzők 2020 végére nem, inkább 2021 első negyedévére jósoltak felívelést, ez nem következett be eddig. Viszont azt is prognosztizálták, hogy ahogy kifelé jövünk a járványból, a kamatok is emelkedni kezdenek majd. Ezzel összefüggésben az is visszavetheti a személyi kölcsönök felvételét, hogy a 2020 márciusában bevezetett THM-plafon 2021. januártól megszűnt, így már nem olyan csábítóak a banki ajánlatok sem. Ahogy az várható volt, az átlagos kamatok visszatértek az egy évvel korábbi, 2020. januári szintre:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a januári átlagosan 12,41 százalékos személyi kölcsön kamatok még mindig kedvezőbbek, mint a babaváró hitel bevezetését megelőzően voltak. Ha nincs világjárvány, akkor valószínűleg tovább folytatódott volna a hitelkamatok lassú csökkenésének tendenciája, így viszont a válság eléggé rányomta a bélyegét a személyi hitel piacra, plusz a kamatok alakulásába mesterségesen avatkozott be a THM-plafon.

Szintén lehetséges, hogy a hitelpiac alakulását a 2021. januárjában bevezetett otthonfelújítási támogatás és az ehhez kapcsolható, februártól felvehető hitel is befolyásolta. Lehetséges, hogy sokan inkább kivártak a lakáskölcsön, vagy személyi hitel felvétellel bizonyos kiadások esetén, mert így hozzá tudtak jutni a jóval kedvezőbb támogatáshoz. Bár ez a konstrukció feltehetően csak kevesek számára elérhető azok közül, akik lakáshitelben, vagy személyi kölcsönben gondoltak eddig. Az viszont valószínű, hogy ez az újféle támogatás + hitel konkurenciát jelenthet a jövőben a személyi kölcsönöknek.

Megjelentek a fogyasztóbarát személyi kölcsönök

A 2020-as év sok változást hozott a hitelezésben, köztük olyanokat is, amelynek 2021-ben is örülhetnek az ügyfelek. Egyrészt az ügyintézés egyszerűsödőtt, és digitális, online csatornákon egyre több mindent el lehet intézni. A járvány felgyorsította a digitalizációt. Másrészt pozitívum, hogy már vannak a piacon minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök is, a lakáskölcsönökhöz és biztosításokhoz hasonlóan. A lakosság számára valószínűsíthetően ezeknek a legvonzóbb tulajdonsága a végig fix törlesztőrészlet.

Azok, akik eddig óvatosabbak voltak, és inkább nem vágtak bele a hitelfelvételbe, a kiszámíthatóság hatására most meg is gondolhatják magukat. Viszont attól függően is, melyik banknál igényel valaki személyi kölcsönt, a törlesztőrészletek, THM, és visszafizetendő összegek merőben eltérhetnek. Könnyen becsaphatja az ügyfeleket például az úgynevezett kezdő törlesztőrészlet, vagy ha csak a THM-et vagy a kamatot nézi.

Az a legjobb, ha a hiteleket minél többféle szempontból össze tudjuk hasonlítani, látjuk, mekkora lesz a futamidő végén visszafizetendő teljes összeg -ez sokat elárul arról, mennyire is éri meg felvenni azt a kölcsönt. Aki tudja, hogy hamarabb szeretne elő- vagy végtörleszteni nagyobb összeget, mint a futamidő vége, annak már a szerződés megkötésekor érdemes ennek költségével kalkulálni. Van olyan hitelkonstrukció, amelynél fix díj van, máshol viszont százalék. Több millió forintnál már nem mindegy, hogy 1 vagy 3 százalékról beszélhetünk. Az is kérdés lehet, hogy jövedelemátutalás nélkül mit tudnak ajánlani egyes bankok. Szerencsére nem kell egyesével végignézni, melyik bank mit kínál, hiszen egy összehasonlító kalkulátorral egyszerűen és gyorsan, a személyes igényekre szabhatóan listázhatjuk ki a legjobb ajánlatokat.

Látható, hogy a fenti ajánlatok törlesztőrészlete vagy THM-je olykor nem sokban tér el egymástól, a teljes visszafizetendő összegekben viszont már vannak különbségek. A legjobbak között vannak az új fogyasztóbarát hitelek, mint például a Cetelem ajánlata, ahol 3 millió forintért cserébe öt év alatt 3,72 milliót kell visszafizetnie az ügyfélnek. De persze lehet ugyanúgy kedvező más bank ajánlata is, ami még nem kapta meg a fogyasztóbarát minősítést, mint az MKB Mosoly kölcsön. A törlesztőrészlet szinte ugyanaz, és a teljes visszafizetendő összegben 10 ezer forint eltérés sincs.

A Takarékbank fogyasztóbarát kölcsönét pedig az UniCredit ajánlata is megelőzi. Az is látható, hogy például a Raiffeisen vagy az Erste kölcsöne a legjobb ajánlatoknál annyival kedvezőtlenebb ebben a mintakalkulációban, hogy a futamidő végén 200 ezer forinttal többet fizet be az ügyfél a banknak. A K&H, Magnet és OTP kölcsönei esetében pedig már több mint 4 milliót kell visszafizetni 3 millió forintért cserébe. Ezért hangsúlyozzuk, hogy nem mindegy, kis összegű kölcsön esetén sem, hogy melyik bankkal köt az ember ajánlatot.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hitel

pénzcentrum

fogyasztóbarát hitel

járványhelyzet

koronavírus

koronavírus-járvány