Orbán Viktor: Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!

MTI   
  Megosztom
Orbán Viktor: Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!

"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.

A kormányfő a Vakcinainfó Extra - 3. rész című videobejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.

Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!

- jelentette ki.

Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.

A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak

- fejtette ki.

A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak "természetesen március hónapra elengedjük az adójukat".

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

orbán vikor

korlátozások

vakcinainfó

lezárás

üzletek

bezárás

szolgáltatók

kormány

bértámogatás

fodrászok

kozmetikusok

eladók