Itt a lehetőség, mégsem élünk vele: a lakásárak stagnálnak, kedvezőek a kamatok, mi kell még?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt a lehetőség, mégsem élünk vele: a lakásárak stagnálnak, kedvezőek a kamatok, mi kell még?

Az nem meglepő, hogy december és január folyamán visszaesés történt a lakáshitel felvételben, hiszen ez sokéves tendenciát igazol. Az viszont már annál váratlanabb fordulat, hogy a fogyasztói kölcsönök olyan zuhanórepülésbe kezdtek januárban, hogy még 2020 tavaszán, az első hullám alatt sem történt ekkora visszaesés. A múlt évben az ünnepek és a korlátozások miatt még nehezebb is volt az ügyintézés, így sok folyósítás átcsúszhatott volna januárra, azonban nagyon úgy fest, nem ez történt. A lakosság egyszerűen messze elkerülte a bankokat. Pedig még mindig nyitva áll a lehetőség: a járvány okozta válság miatt a lakásárak stagnálnak, jobb az alkupozíció, kedvezőek a kamatok. Lehetséges, hogy ez soha vissza nem térő alkalom. Miért haboznak tehát a magyarok belevágni a hitelfelvételbe? Ennek járt most utána a Pénzcentrum.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, januári statisztikái azt mutatják, 58,75 milliárd forintnyi lakáshitelt fizettek ki a bankok év elején a lakossági ügyfeleknek. Ez 18,6 százalékkal kevesebb, mint decemberben, pedig az év utolsó hónapjában is már 13,8 százalékos visszaesésről számolhattunk be novemberhez képest. Ez a visszaesés a személyi kölcsönök esetében például nem lenne olyan meglepő, de a lakáshitelek felvétele sokkal stabilabb, kiegyenlítettebb képet szokott mutatni - írja a Pénzcentrum.

Arról nem is beszélve, hogy a járvány kezdete óta nem volt soha ilyen alacsony a lakáskölcsönök havi szerződéses összege, még a legnagyobb mélypontot jelentő májusi hónapban is 62,9 milliárd forintot utaltak ki a lakosságnak a hitelintézetek. Utoljára 2018 decemberében vett fel a lakosság ennél kevesebb kölcsönt. A január ráadásul nem csak a lakáskölcsönök terén, hanem a babaváró hitelek és személyi kölcsönök terén is mélypontot jelentett:

Pedig a lakáskölcsönök többnyire jobban "tartják magukat", mint a másik két lakossági hiteltípus. Tavaly még növekedni is tudott az éves hitelfelvétel, bár nem sokkal: 1,9 százalékkal. Ezzel szemben például a személyi kölcsönök felvételében 39,6 százalékos zuhanást mért az MNB. Júniusban pedig úgy tűnt, megfordult a "verseny" és 2020 elmaradt 2019 mögött a lakáskölcsön felvételben. Szeptemberre viszont ismét átvette a vezetést 2020 és meg is tartotta év végéig:

Úgy tűnt, hogy a lakosság a járvány első hulláma után már ismét bele mert vágni a lakáskölcsön igénylésbe a nyáron és nem mondott le egykönnyen lakáscéljairól. A nyáron megigényelt hitelek miatt ugrott meg ősszel feltehetően a szerződéses összegek mértéke, hiszen 1-2, vagy akár több hónapba is beletelhet, mire folyósításra kerül a sor. Viszont nagyon úgy fest, hogy a második hullám már kedvét szegte az ügyfeleknek, és haboznak a lakáscéljaik megvalósításával.

Miért óvatoskodnak az ügyfelek?

Miért múlta alul a 2021-es évkezdés a járvány legrosszabb hónapjait nemcsak lakáshitelek, de személyi kölcsönök és babaváró hitel felvétel terén is? Valószínűleg több hatás együttesen vezetett a hitelezés visszaeséséhez januárban. Az egyik legalapvetőbb ok, amit már említettünk, hogy a december és január minden normális évben is uborkaszezon, ami a hitelezést illeti. A lakáskölcsönök felvétele kevésbé hullámzó, de növekedést nem annyira lehetett várni akkor sem.

Másrészt azt már az első hullám hatásaiból ki lehet olvasni, hogy a járványügyi intézkedések 1-2 hónapos késéssel fejtik ki hatásukat a hosszú átfutási idejú hitelek folyósítására, mint a babaváró vagy a lakáskölcsön. Így nem csoda, hogy a november elején bevezetett korlátozó intézkedések, a járványhelyzet romlása a decemberi és januári hitelstatisztikákban realizálódtak.

Van itt viszont még egy ok, amiért elmaradhattak a lakáshitel igénylések. Amikor egy új hitelkonstrukció jelenik meg a piacon - mint például 2019 júliusában a babaváró hitel - az ügyfeleket a kivárás jellemzi. Ez történhetett idén is: a hitelezési statisztikák alakulását a 2021. januárjában bevezetett otthonfelújítási támogatás és az ehhez kapcsolható, februártól felvehető hitel is befolyásolhatta. Akik felújítási célú lakáskölcsön, vagy személyi hitel felvételét tervezték, talán inkább vártak, amíg kiderülnek az új konstrukció részletei.

Ezen túlmenően az is óvatosabbá tehette a lakosságot, hogy a járványhelyzet romlani kezdett novemberben és decemberben. Most, hogy a harmadik hullám is elkezdődött, lehetséges, hogy ez az óvatosság továbbra is jellemezni fogja a hiteligényléseket.

Jobb az óvatosság?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszer és a fogyasztók biztonsága érdekében változatlanul alapvetően kockázatosnak, a felelős hitelezői magatartással ellentétesnek tartja azon lakossági jelzáloghiteleket, amelyeknél az ügyfél önerejét az általa felvett személyi kölcsönnel biztosítja - volt olvasható a jegybank által idén kibővített (eredetileg 2019 júniusában megfogalmazott), s a hitelintézeteknek címzett vezetői körlevelében.

A babaváró hitel az MNB körlevele szerint nem jelent olyan kockázatot, mint egy személyi kölcsön, így - az adósságfék-szabályokban foglaltakkal összhangban - a hitelintézetek a babaváró hitelek összegének 75 százalékát beszámíthatják önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében. Az MNB a Családi Otthonteremtési Kedvezményekhez kötődő egyszeri, a gyermekek után járó és vissza nem térítendő kedvezményekről, illetve a nagycsaládosok gépjármű-szerzési kedvezményéről is azt írja, hogy ezek sem növelik az ügyfelekkel kapcsolatos kockázatokat. Így ezek teljes összegét is figyelembe vehetik önerőként a bankok.

Itt a soha vissza nem térő alkalom! - de erről részletesebben a Pénzcentrum cikkében olvashatsz.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

lakáshitel

lakáshitel-piac

csok