Új arculatot kap a pécsi vásártér: a tervezésben építészhallgatók vettek részt

MTI   
  Megosztom
Új arculatot kap a pécsi vásártér: a tervezésben építészhallgatók vettek részt

Építészhallgatók segítségével tervezték meg a pécsi vásártér új arculatát, az ötletterveket virtuális kiállításon mutatják be a hónap végéig - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE)

A közleményben azt írták, a pécsi vásártér ikonikus helyszín, egy-egy forgalmas napon akár 18-20 ezer ember is megfordul ott, 700 árus portékáját mustrálva. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kínálat mellett a terület kialakítása, komfortja is fontos a vásárlók számára, a pécsi vásártér azonban mind térhasználatát, mind építészeti megjelenését tekintve elavultnak tekinthető.

Az üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. a PTE műszaki karának építészhallgatóit kérte fel a vásártér megújításának megtervezésére, szem előtt tartva az egységes arculat megteremtését. A tervezésben az építészképzésben tanuló hallgatók vettek részt, két mesterszintű kurzuson.

Az első feladatrészben a vásárváros egységes fejlesztési koncepcióját dolgozták ki, a környező területek hasznosításának vizsgálatával. Ezt követően a kor követelményeinek megfelelő árusítás módjának, helyének kialakításával tervezték meg a vásártér tájépítészeti, építészeti megújítását. A leendő építészek által leadott tervjavaslatok elsősorban tájépítészeti megközelítésűek, de felvázoltak átfogóbb településfejlesztési elképzeléseket is, és konkrét beavatkozásokat is javasoltak.

A közleményben Szabó Szilárdot, a PVH vezérigazgatóját idézve közölték: az együttműködés célja, hogy EU-s támogatások felhasználásával olyan koncepciót valósítsanak meg, amely zászlóshajója lehet a Pécs Európa zöld fővárosa program pályázatának.

Medvegy Gabriella, a műszaki kar dékánja azt közölte, az építészképzésben kiemelt jelentőségű, hogy a hallgatók már a képzésük során valós feladatokkal találkozzanak, hiszen ez a későbbi szakmájuk körülményeit modellezi.

Az elkészült munkákat e héttől március végéig a vr.mik.pte.hu/gallery/7 internetes oldalon mutatják be. A virtuális kiállítás megtekintése után az érdeklődők közönségszavazáson értékelhetik a hallgatói munkákat, a legjobban tetsző öt terv kiválasztásával és szöveges üzenet beküldésével

- közölte az intézmény.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

építészhallgatók

pécsi tudományegyetem

pte

vásártér