Nagy rohamra készülnek az gyártók: rengeteget édességet vásárolnak húsvétkor a magyarok

MTI   
  Megosztom
Nagy rohamra készülnek az gyártók: rengeteget édességet vásárolnak húsvétkor a magyarok

A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók, és az árbevétel 3-4 százalékos emelkedésére - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) elnöke online kerekasztal-beszélgetésen kedden.

A húsvét árbevétele a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben 4 milliárd forint fölött alakult, tavaly ez drasztikusan visszaesett: 20-25 százalékkal 3,2 milliárd forintra. Az édességek piaca ugyanakkor stabil maradt 2020-ban, annak ellenére, hogy tavaly csaknem minden negyedik csokinyúl vagy tojás ottmaradt a boltok polcain

- mondta.

A húsvéti szezonális édességek mennyisége a korábbi években az ezer tonnát is elérte, ez másfélszerese a Mikulás-szezonnak, amikor 600 tonna körül alakul a fogyasztás. A teljes, éves édességfogyasztásnak az 5 százalékát teszi ki a húsvéti

- tette hozzá.

A tapasztalataik szerint 40-40 százalék körüli részesedéssel a csokinyúl és a csokitojás a legnépszerűbb termék. Némethné Szabó Alíz, a Metro Kereskedelmi Kft. édesség és cukrászati menedzsere elmondta, a szezonra a felkészülést a gyártók már tavaly november-decemberben elkezdték, az előzetes tervekhez képest jól állnak az értékesítési adatok alapján. Idén a gyártók a tavalyihoz hasonló veszteséget már nem szenvednek el várhatóan a jobb felkészülés miatt, igaz jelentős bizonytalansággal kellett készülni a járvány harmadik hullámára.

Nem lesz rosszabb ez a szezon a tavalyinál

- tette hozzá.

A járványhelyzettől függetlenül a húsvéti szezonális édességek értékesítése évről-évre csökken, mert változnak a fogyasztói szokások. A tavalyi, lezárások miatti visszaesést kiárusításokkal próbálták mérsékelni, már hetekkel az ünnep előtt. Még így is jelentős készletek maradtak a gyártóknál a járvány első hulláma miatt

- ismertette.

Kitért arra is, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a prémium és a speciális, "mentes" termékek iránt. Bíznak abban, hogy az idei karácsonyi szezonra már enyhül a vírushelyzet, és vissza lehet térni egyre inkább a normális életvitelhez.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

édesség

édességgyártók

húsvét

magyar édességgyártók szövetsége