Hatalmas beruházás: 2024-re készülhet el Győr ötödik hídja

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas beruházás: 2024-re készülhet el Győr ötödik hídja

A Modern Városok Program győri elemei között négy fajsúlyos közlekedési projekt szerepel. Ezek közül az Ipar utca összekötésének „áll a legjobban a szénája” az Új Bácsai úttal. Prognózisok szerint 2025-re napi 12 ezer autó halad majd át a város két közlekedési ütőerén. A fejlesztés kivitelezése idén év végén rajtolhat - írta meg a kisalfold.hu.

Ahogy a portál írja, a koronavírus harmadik hulláma erős hatással van a győri közlekedésre is. Kevesebb az autó az utakon, többen pattannak bringára.

Ne legyenek azonban kétségeink afelől, ha véget ér az újabb karantén – bárcsak itt tartanánk –, sokkoló lesz újra szembesülni a győri torlódásokkal. Ezt tavaly szeptember elején is megtapasztalhatta a közlekedés összes résztvevője. A tanévkezdéssel menetrendszerűen érkező dugók a szokásosnál is jobban próbára tették az autósok idegeit

- írta a lap.

Ahogy említették új szakasz a Lukács-iskola mellett vezet a Mosoni-Duna irányába, a folyó túlpartján csatlakozik Vízivároshoz. A közlekedési szakemberek azt várják a beruházástól, hogy a két út összekapcsolása valós egérutat jelentsen. A reggeli és délutáni torlódásokat, dugókat jelző online térképet átszínezheti a fejlesztés.

A tervezés során készült forgalmi vizsgálatok szerint négy év múlva az 1-es főút–Ipar utcai körforgalom és Új Bácsai úti (utóbbi neve hivatalosan Bárka út – a szerk.) csomópont között átlagosan közel 12 ezer autó halad el naponta

– kezdte a beruházásért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója.

Kalkulációk szerint 2035-re az átlagos napi forgalom elérheti a napi 18 ezer járművet a két kereszteződésben. Azt a nézetet a győri közlekedési szakemberek is osztják, hogy az Ipar utca és az Új Bácsai út között kialakított új nyomvonal várhatóan pozitívabb hatást eredményez, mint a Jedlik híd–Szövetség utca útvonal az elmúlt évtizedben. Persze ez a kérdéskör nagyban függ attól is, hogy mennyivel nő Győr lélekszáma az előttünk álló másfél évtizedben

- tette hozzá Hideg András.

Az Ipar utca hosszabbítása régi terv. Nem véletlen, hogy sem a Lukács-iskola mellett, sem a folyó túlpartján, a bácsai részen nem építettek lakásokat, üzemeket ide. A fejlesztés első üteme Gyárvárost és Bácsát köti össze, ám főleg a Belvárost tehermentesítené.

Azok, akik csúcsidőben járnak a Jedlik, a Kossuth és a Széchenyi hídon, ők hosszú percekben mérhető időt nyerhetnek a beruházás révén. Sokatmondó tény, hogy járvány idején is mindhárom hídon torlódásba ütköznek az autósok reggel fél nyolc és délután négy óra körül. A legkritikusabb szakasz most is a Széchenyi-egyetem környéke a Jedlik híd előtt, illetve a szűk, kanyargós utcák Győr-Szigetben

- írja a lap, majd kitértek arra is, hogy ahhoz, hogy a várva várt fejlesztés valóra váljon, új hídra van szükségünk a Mosoni-Duna felett, körgeometriás jelzőlámpás csomópontra a gyárvárosi oldalon, az Új Bácsai úti körforgalmat pedig turbó-körforgalommá kell bővíteni. Megkérdezték a szakembert, hol tart a projekt, elkezdődhet a kivitelezés idén.

A projekt megvalósításához szükséges engedélyezési és kiviteli tervek készen vannak. A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárást valószínűleg 2021 második negyedévében indítjuk el. A nyertes vállalkozóval a szerződéskötés várhatóan év végén lesz. Az ütemezés alapján a projekt 2024 második felére zárulhat

- mondta Hideg Andrástól.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

híd

győr

győr-moson-sopron

fejlesztés

modern városok program