Így hozd ki olcsón a felújítást: mutatjuk, hogy varázsolhatod világosabbá a szobát fillérekből

HelloVidék   
  Megosztom
Így hozd ki olcsón a felújítást: mutatjuk, hogy varázsolhatod világosabbá a szobát fillérekből

Itt a tavasz és sokan most kezdenek hozzá a lakásfelújításhoz. Ehhez nagy segítséget jelent a januártól igényelhető lakásfelújítási támogatás is. Ebben az esetben ugyan szakembereket kell felkérni a munkák elvégzésére, de így sokkal kisebb az esély arra, hogy a végeredménnyel ne legyünk elégedettek. Vannak viszont olyan problémák, amiket szakemberek nélkül is orvosolni tudnunk. Ilyen például egy sötét helyiség világosabbá tétele. Hogy érhetjük ezt el szakember segítsége nélkül? Mutatunk néhány olcsó és pénztárcabarát ötletet, amit érdemes kipróbálni!

Idén újabb elemmel bővült az otthonteremtési program, a gyermekes családok felújítási költségeit is támogatja kormány. Bármilyen felújítási formára felhasználható a támogatás, legyen szó energetikai korszerűsítésről vagy a fürdőszoba, illetve a konyha, vagy az önálló otthon felújításáról.

Átvállalja az állam a legalább egy gyermeket nevelő családoktól az otthonuk felújítási költségeinek felét, legfeljebb hárommillió forintig. A családokért felelős tárca nélküli miniszter tájékoztatójából kiderült az is, hogy a felújítási támogatás igénylésének nem feltétele - igaz, nem is kizáró eleme -, hogy a család éljen a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével. Ha valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, a költségeinek felét az állam visszautalja neki, legfeljebb hárommillió forintot. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is

- közölte korábban Novák Katalin.

A támogatás iránt nagy az érdeklődés, már 213 család nyújtotta be támogatási kérelmét. Az otthonfelújítási támogatás 2022. december 31-ig elérhető, minden gyereket váró vagy gyereket nevelő család egyszer veheti igénybe

- fejtette ki Novák Katalin.

Mészáros József, a MÁK elnöke megerősítette, hogy sokan érdeklődnek a támogatásról: eddig több mint 17 ezer e-mailt és 21 ezer telefonhívást kaptak. Az államkincstár elnöke azt kérte a lakosságtól, hogy a családok, amelyek pályáznak, lehetőség szerint az elektronikus csatornán, az ügyfélkapun keresztül adják be kérelmeiket, ugyanis így kisebb a hibázási lehetőség. Ugyanakkor elmondta, hogy a MÁK a kormányablakon és a postán érkezett kérelmeket is befogadja.

Az elmúlt hónapokban tehát sorra rohamozták a családok a bankokat. A Portfolio becslései szerint már több mint 10 milliárd forint összegben igényelték a fix 3 százalé-os kamatozású otthonfelújítási hitelt annál a kilenc hitelintézetnél, amely február 1-je óta bevezette termékkínálatába a kölcsönt. Mint írták, a járványügyi korlátozások idején is népszerű a hitel, a piac akár az évi 100-200 milliárd forintos kihelyezést is elérheti, így akár minden ötödik lakáshitel felújításra mehet.

Az egyes bankok beszámolói alapján a hitelfelvevők nagy része kihasználja a maximális, 6 milliós összeget és a 10 éves futamidőt, a legnagyobb nehézséget pedig a számlákkal kapcsolatos ügyintézés mellett a tb-igazolás beszerzése jelenti számukra

- számolt be róla a portál.

A tapasztalatok szerint a családok elsősorban belső munkálatokat végeztek otthonaikban. Így a leggyakoribb felújítási munkák között szerepel a belső szigetelés, burkolás, festés is. Sokszor maguk a lakástulajdonosok esnek neki a munkálatoknak, hiszen nem tűnik olyan bonyolult feladatnak. Viszont ilyenkor érdemes azzal számolni, hogy nem biztos, hogy ugyan olyan tartós és szép eredmény születik, mint amikor egy szaki végzi el a munkát. Vannak viszont apró trükkök, amikkel bátran lehet kísérletezni, hiszen lehet, hogy általuk elkerülhejtük egy szoba vagy házrész teljeskörű átalakítását.

Sötétből, világos

Ilyen eset például, ha egy sötét helyiséget akrunk világosság tenni. A sötét tér megvilágítása gyakori kihívás a szobák kialakításakor. Bár egy nagyobb felújítás minden bizonnyal kijavíthatja a problémát, a falak eltávolítása vagy az ablakok cseréje szerencsére nem az egyetlen lehetőség. Valójában vannak apró trükkök, amit sok szakember alkalmaz is, hogy világosabbá tegyen egy-egy helyiséget. A mennyezet festésétől a kiegészítők használatán át egészen sok dolog van, ami segíthet több fényt varázsolni egy sötét térbe.

Most annak jártunk utána, hogy lehet a legolcsóbban világosabbá tenni egy szobát anélkül, hogy egy vagyont költenénk a rá. Lássuk a szakemberek legjobb tippjeit!

  1. Fontos, hogy élénk és fényes kiegészítőket használjunk az aktuális térben. Egy festmény vagy kép például sokat segíthet. Egy sötétebb szobában az élénk műalkotások kihelyezése emeli a tér hangulatát és megjelenését. Egy próbát mindenképp megér.
  2. Nem mindegy az sem, hogy milyen színű a fal. Egy sötét tér világosabbá tételének bevált trükkje a nap színeivel való játék. Egy szűk, sötét térben érdemes használni például a vörös, a sárga és a narancs színárnyalatait.
  3. A padló színei is nagyban befolyásolják az összképet. Ha egy helyiségben további fényre van szükség, a legjobb, ha világos fából készült padlót választunk.
  4. Szerezz be néhány trükröt, hiszen ez lehetővé teszi, hogy visszaverődjön a fény azokra a helyekre, ahová nem süt be a nap. Rakj egy nagy tükröt közvetlenül a szoba legnagyobb ablakával szemben, vagy rendezzen egy sor kisebb tükröt a sötét lépcső megvilágításához. Apróságnak tűnik, de hatalmas változást hozhat a térbe!
  5. Rengeteg olyan sötétítő lehetőség kínálkozik a piacon, amelyek biztosítják a privát szférát anélkül, hogy lakóhelyüket vámpírfészekké változtatnák. Érdemes tehát megszabadulni a nehéz, sötét függönyöktől, amelyek elnyelik a fényt, és inkább olyan áttetsző árnyalatokat érdemes választani, amelyek lehetővé teszik a napsütés terjedését az egész szobában.
  6. Nagyon egyszerű dolog, de sok múlik rajta. Sőt sokan nem is figyelnek rá eléggé. Ez pedig nem más, mint az ablakok tisztántartása. Igen, ez kissé kézenfekvőnek tűnik, de az ablakok tisztítása nagy hatással lehet arra, hogy mennyi napfény áramlik be a szobába. Minél kevesebb szennyeződés, por van az ablakokon, annál több napsütés kandikálhat be a szobájába.
  7. Gondosan gondold át, hová helyezed a világítótesteket a térben. Szakemberek szerint a felfelé irányuló közvetett megvilágítás pótolhatja a mennyezet fényhiányát, ahogy a nappali fény csökken.
  8. Egy sötét szoba nem az a hely, ahol kipróbálhatunk egy hangulatos, sötét színpalettát. Gondoljon vissza arra, mit tanultál az iskolában: minél világosabb a falak színe, annál több fényt fog visszatükrözni. Ha a falak semleges színre vannak festve, érdemes a mennyezetet egy árnyalattal világosabbra festeni, hogy a fény visszaverődjön róla.
  9. Ellenőrizd, hogy milyen típusú izzókat használsz. Van egy kis különbség a hűvös fehér és a meleg fehér között, ezért előfordulhat, hogy egy egyszerű kapcsoló új fényt ad a térnek. A legjobb módszer erre az, ha mindegyik izzótípusból veszel egyet, és a nap folyamán különböző időpontokban próbálod ki a szobában.
  10. A rendetlenség miatt a szoba rendezetlen és még sötétebbnek tűnhet, mint kellene. Érdemes napi 10 percet szánni arra, hogy elpakoljunk és szervezettebbnek tűnjön a szobánk.


Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lakásfelújítás

lakásfelújítási támogatás

szobafestés

festés

lakberendezés