Még nagy a bizonytalanság: rendesen megtépázta a vidéki piacok forgalmát a járvány

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Még nagy a bizonytalanság: rendesen megtépázta a vidéki piacok forgalmát a járvány

Megvan a 2,5 millió magyar beoltott, így életbe lép a lazítás első fokozata - jelentette be kedden késő délután a miniszterelnök a Facebookon. Nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások Magyarországon. De mi lesz a piacokkal és a vásárcsarnokokkal? Ott is érvénybe lép, mint az üzletek és a szupermarketek esetében, a "négyzetméter alapú” beengedés? Ha igen, hogyan valósítják ezt meg, milyen szabályozásra készülnek? – Erről kérdeztük a vidéki vásárcsarnokok üzemeltetőit, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy a járvány harmadik hulláma hogyan érintette a városi piacokat, kevesebb vagy több lett a vásárló?

Elöljáróban csak annyit, hogy több vidéki piacot is megkérdeztünk, áttérnek-e, és ha igen, mikortól a négyzetméter alapú beengedésre? A húsvét utáni első munkanap még mindenhol azt a választ kaptuk, hogy fogalmuk sincs, mi lesz, mert a mostani kormányrendelet nem tesz említést külön a piacokról és vásárcsarnokokról, a szabályozás az üzlethelyiségekre, bevásárlóközpontokra és plázákra vonatkozik.

Ami eddig a piacokra vonatkozott

A tavaly tavaszi (első) kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet értelmében még ugyanazok a szabályok voltak érvényesek a piacokra, mint az üzletekre. Így a vásárcsarnokokban is be kellett tartani az idősávos vásárlást. A második hullám elején, az őszi kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben már külön vették a piacokat az üzletektől, így rájuk már nem vonatkozott sem a létszámkorlátozás, sem az idősávos beengedés. Idén tavasszal, március 8-a után sem változtak a szabályok. A piacokon csupán a zárt üzlethelyiségekben működő egységeket kellett bezárni, a standoknál továbbra is szabad volt az árusítás.

Az új kormányrendelet alapján a vásárcsarnokok esetében az az érdekes, hogy külön üzlethelyiségek vannak-e, vagy kiszolgáló pultok. Ha a piacon van egy zárt kisbolt, akkor természetesen annak a mérete számít, ha csak ablakon át vagy az állványra kirakott zöldségek mögül szolgálnak ki, akkor a piac területe a mérvadó. Ebben az esetben a távolságtartás szabályait kell figyelembe venni, vagyis nem lehet a hentes előtt tömörülni. Az, hogy a másfél méteres távolságot megtartsák a vevők, az üzemeltető felelőssége.

A szombathelyi piacon most 15 üzlet nyithat újra

A szombathelyi piac várakozó állásponton van, a fenntartó önkormányzattól várják a hivatalos állásfoglalást, hogy mire számíthatnak – közölte Polákovics Marietta, a Szombathely Városi Vásárcsarnok igazgatója. A jogszabály értelmezésében nagy a bizonytalanság, így készültek "A" és "B" tervvel is, de bíznak abban, hogy az enyhítő intézkedések közt megjelenő négyzetméteralapú korlátozás csak az üzlethelyiségekre vonatkozik, magára a vásárcsarnok belső terére, a szabadon álló standokra nem.

Ami biztos, hogy a mostani bejelentés után a szombathelyi piacon 15 üzlet nyithat újra. Köztük olyanok, amelyek van külön vásárlótere, és vannak, amik pulttal zárják le az üzletüket, így a vásárlók be se tudnak lépni a helyiségekbe.

A szabályozás szerint: azokban az üzletekben, ahová bemehetnek a vásárlók, ott mindenkinek látható helyen ki kell függeszteni, hogy egyidőben hány vásárló tartózkodhat. Egy 10 négyzetméter alatti üzlethelyiségben (a piaci helyiségek nagy része ilyen) a dolgozón kívül egy időben csak egy vásárló tartózkodhat. Polákovics Marietta viszont azt is megemlítette, hogy a szabályozás értelmében a 65 év felettiek, a 14 alattiak, valamint a fogyatékkal élők érkezhetnek kísérővel is, rájuk nem vonatkozik ez a szabály. A pulttal bíró üzlet előtt pedig a vásárlóknak a másfél méteres távolságot kell betartani.

A szombathelyi piacon az üzletek nyitása után nem számítanak jelentősebb változásra, hiszen jellemzően ezekben az üzlethelyiségekben ritkán fordul elő egy-két vásárlónál több. A piacon jellemzően nem bemennek, hanem kintről, a vásárlótérből vásárolnak.

Így védekeznek Szombathelyen

A szombathelyi piacon a nyitvatartási időben folyamatosan takarítanak: a kilincseket, az ajtónyitókat, a kukák fedeleit szinte folyamatosan fertőtlenítik. A bejáratokhoz és az illemhelyiségekbe is kihelyeztek kézfertőtlenítőket, gyakran szellőztetnek, óránként bekapcsolják a gépi szellőztetést. Emellett igyekeznek minden lehetséges módon tájékoztatni a vásárlóikat a betartandó alapvető higiénés szabályokról.

Azoknak, akik félnek a járvány miatt kimenni a piacra, kitaláltak egy ingyenes szolgáltatást. Szombathelyen már tavaly márciusban elindították a „Ne cipekedj nagyi!” önkéntes futárszolgálatot, ami azóta is remekül működik, és nagy igény is van rá.

Nagyon lecsökkent a forgalom

Szombathelyen nagyon visszaesett a forgalom, nem tudják a Covid-19 járvány miatt-e, vagy amiatt, hogy az utóbbi egy évben átépítés is zajlik, így jelenleg „harmad üzemmódban” lehetnek csak nyitva. Emiatt a termékkörük is jelentősen lecsökkent.

A piacigazgató szerint óvatosabbak is a vásárlók. Szombathelyen jellemző, hogy a piac több mint üzletek összessége, olyan fórum is, ahol az emberek összejöttek, beszélgettek, vásárlás közben kávéztak, ettek egy sült kolbászt vagy egy lángost. Most ezeknek a találkozásoknak a száma is ritkult, így a piacon töltött idő is sokkal kevesebb lett.

Ha a biztonság az első, én a piacot választanám! Itt nincs tolongás, nagy a légtér, a választék is nagy. Másrészt fontos lenne azt is tudatosítani, hogy ha piacon vásárolunk, akkor azzal ezekben a nehéz időkben a helyi kereskedőket és helyi termelőket is támogatjuk kicsit!

– közölte.

Mindenesetre bíznak abban, hogy nyárra befejezik a piacfelújítást, és újra teljes üzemmódban tudnak működni, és akkor visszatérnek a vásárlóik is!

Végre lesz megint zsibi Kecskeméten

Kecskeméten a nagybani piac, a szombathelyihez hasonlóan, jelenleg is nyitva tart, itt a vásártér maradt március 8-a óta zárva. A mostani kormányrendelet értelmében viszont újra kinyithat a zsibi is, lesz újra használcikk-piac, és „akkor végre megint visszatér az kecskeméti piaci élet a normál kerékvágásba” – mondta a HelloVidéknek Bárdon János szervező-piacfelügyelő.

Ők is arra készülnek, hogy az új kormányrendelet nem vonatkozik majd rájuk, úgyhogy minden folyhat a mostani, megszokott mederben.

A piacfelügyelő elmondta még, hogy az idei húsvét forgalom szempontjából jól alakult náluk, ugyanolyan volt mint a tavalyi vagy az azelőtti, viszont a hétköznapok sokkal gyengébbek. A bérlő ugyanannyi, de korántsem annyira elégedettek.

Érezhetően félnek az emberek, kevesebben jönnek, ha meg kéne becsülni, átlagosan a hétköznapokon 20 százalékkal kisebb a forgalmunk

- közölte a kecskeméti piacfelügyelő.

Kevesebbszer jönnek Miskolcon, viszont többet vásárolnak

A piacokra az eddigi gyakorlat szerint is mindig egyedi szabályozás vonatkozott - úgy gondoljuk, hogy ez most sem lesz másként, de ennek konkrétumait a részletes rendeletben fogjuk látni. Ami a már ismertté vált új korlátozási paramétereket illeti, nehéz is lenne abba maradéktalanul beilleszteni a piac 13 ezer négyzetméteres területét, amelyen belül nyitott, zárt, félig zárt területek váltakoznak. Ezért jelenleg várjuk a részletes nyitási szabályokat

- nyilatkozta a HelloVidéknek Dr. Wiandt András, a Miskolci Piac Zrt. vezérigazgatója.

A Piac Zrt. a konkrét rendelkezéseken túlmenően is bevezetett a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedéseket: például extra takarító személyzet alkalmazása a látogatók által gyakran fogott felületek tisztítására (padok, ajtók, kilincsek, nyomógombok), a teljes Piac (csarnok és udvar) permetező fertőtlenítése naponta. Az árusító pultokat minden órában fertőtlenítőszerrel tisztítják, az árusító és a vásárló közötti fizikai kontaktus elkerülése érdekében a megvásárolt áru és készpénz külön átadó helyre kerül.

Virágárús a miskolci piacon (Fotó: Kuti Nikolett)
Virágárús a miskolci piacon (Fotó: Kuti Nikolett)

Törekszünk rá, hogy a pultoknál és pénztáraknál a sorban állás egymástól minimum 1,5 méter távolságban állva valósuljon meg, illetve minden árusítással foglalkozó személynek kötelező kézfertőtlenítést, vagy élelmiszeripari védőfelszereléseket írtunk elő

- közölte Dr. Wiandt András.

Mint megtudtuk, a harmadik hullám Miskolcon összességében némileg csökkentette csak a piacra látogatók számát, ami annak tudható be, hogy a piacon számos nem élelmiszer profilban működő üzlet is található, amelyek most nem tarthatnak nyitva:

De azon üzleteknél, árusítóhelyeken nem tapasztalunk érdemi forgalomcsökkenést, amelyek most is működnek, élelmiszert árusítanak. A fogyasztói szokások azonban átrendeződtek: kevesebbszer jönnek a vevők vásárolni, de nagyobb mennyiségeket szereznek be egyszerre. A nyitva tartó árus helyek fenntartják változatlanul a megszokott kínálatot.

– mondta a piac vezérigazgatója.

Az árak alakulásáról még megtudtuk:

Mint mindig, az általában látható élelmiszer ár tendenciákat követik a piacokon is. Ami mégis más, és a piacok vonzerejét adja, hogy a nagy számú eladó-kistermelők jelenléte miatt, ugyanazon termék, termény kategóriában is találhatunk kedvező árú tételeket, akár naponta változóan, vagy ugyanazon az áron extra minőséget, például nagy üzletekben nem található zöldség-, gyümölcsfajtákat.”

Címlapfotó: Kuti Nikolett / Miskolci Piac

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

piac

korlátozás

covid-19

koronavírus

koronavírus elleni védekezés

piaci forgalom