Jött a fagy és letarolta a kajszit: jelentősek a károk Bükkalján is

HelloVidék   
  Megosztom
Jött a fagy és letarolta a kajszit: jelentősek a károk Bükkalján is

A bükkaljai térségben is kevesebb kajszibarack várható idén, a húsvét környéki fagyok ugyanis jelentős károkat okoztak a kertekben, ültetvényekben. Orosz János mezőnyárádi termelő szerint a jelenség országos, a déli részeken már előrébb tartott a kajszi virágzása, ezért ott nagyobb a baj, míg a bükk­aljai térségben a korai fajták szenvedtek veszteséget - írta meg a boon.hu.

Ahogy a portál írja, a hajnalban érkezett fagyok a kinyílt virágok egy részét elvitték húsvétkor, és a későbbi napokban is mínuszok voltak. Az előző hidegek pedig kétméteres magasságig a korai fajtában mindent elvittek. Mint írják, a hosszan tartó hideg időjárás a későbbi fajtáknál is veszteségeket okoz, és az őszibaracknál is megfigyelhető, hogy sok rügyező vessző befeketedett. A húsvétot megelőző, március végi, szinte nyárias időjárás miatt is nagyobb a kár.

Tízéves viszonylatban két héttel korábban virágzanak a gyümölcsfák, mint normálisan, ami itt már nem szerencsés. A kései fagyok jó későn is jönnek, április vége felé, május elején. A zárt virágok most még megúszták

- mondta Orosz János, hozzátéve, hogy a kajszinak várhatóan idén is magas ára lesz.

A fák kései másodvirágzására még lehet számítani, de ennek hatása elenyésző, ha marad néhány gyümölcs, nem hoz gazdasági hasznot, hogy a kilátásokat javítsa. Az ültetvényen hat éve küzdenek az elemekkel, minden évben 60-100 százalékos fagykár érte a gyümölcsöst, így a kár­enyhítési alapból sem lehet már nagy segítségre számítani, mert korábban sem volt termés

- írja a lap.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyümölcsös

gyümölcsösgazdák

bükkalja

kajszibarack

fagy

fagykár