Kevesebb eső hullott, támadják a kártevők a veteményt: mutatjuk, mire érdemes figyelni

HelloVidék   
  Megosztom
Kevesebb eső hullott, támadják a kártevők a veteményt: mutatjuk, mire érdemes figyelni

A kevés csapadék miatt a termőföldeket támadják a kártevők, emiatt többet kell költeni a növényvédelemre - írta meg a baon.hu.

Ahogy a portál írja, az idén lehullott csapadék elmarad a sokéves átlagtól. A vízhiány ráadásul már most mutatkozik a határszemlék tapasztalatai szerint, különösen a laza szerkezetű termőtalajokon. Emellett március elején is hűvösebb volt az időjárás az ilyenkor jellemző hőmérsékleti értékekhez képest. Ez pedig nem igazán kedvező, mivel az őszi vetésű növények fejlődése vontatottabb, a kalászosok bokrosodása lassúbb, mint más években. Jó hírnek számít, hogy a tavaszi kalászosok vetését azonban nem hátráltatja az időjárás, sőt akadnak gazdák a térségben, akik már januárban elvetették a tavaszi árpát.

A mezőgazdasági szaktanácsadók egyéb más jelenségekre is felhívják ez idő tájt a figyelmet. Például arra, hogy helyenként az ősszel elvetett növényeken, különösen az árpán egyre inkább látszik a tápanyaghiány.

Az ilyen táblákon nem szabad halogatni a fejtrágyázást, lehetőleg folyékony levéltrágyákat használjanak. A Duna-Tisza köze nagyobb részén jelenleg olyan a talajok állapota, hogy dolgozhatnak rajtuk az erő- és munkagépek. Bajba kerülhet a repce is, mert amikor megjönnek a melegebb napok, úgymond éhezni fognak a növények a szárba induláskor. Március elején úgy tűnt, hogy az őszi árpa és a búza fejlődése között jelentős a különbség. Ennek oka az is, hogy az árpát a legtöbb gazdaságban megfelelő időpontban sikerült elvetni, gyorsan ki is kelt, és zavartalanul fejlődött, valamelyest még télen is. A búza vetése kevés kivételtől eltekintve országosan késett, Bács-Kiskun megye több gazdaságában is novemberben jutottak földbe a magvak. A növények fejlettsége igen változatos, a néhány leveles állapot a jellemző, kevés a bebokrosodott állomány

- írta meg a lap.

A növényvédő szakemberek pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a veteményekre egyre nagyobb számban rátelepedő szárormányosok irtása ilyenkor különösen fontos.

Melegebb nappalokon a sárga ragacsos fogólapokra tömegesen repülnek a kártevők. A fertőzés különösen ott látható, ahol a zöldítésként keresztes virágú növény a másodvetemény. Lehetséges, hogy a zöldítésben megspórolt rovarölő szerek árát most a repcére kell elkölteni. Az árpában számos tájon elterjedt a barna levélfoltosság, látható a gabonalisztharmat és az árpa törperozsda is. Mindezek elsősorban az idősebb, fejlett leveleken láthatók, a további tünetek megjelenése és átterjedése a fiatalabb levelekre a közeljövő időjárásától függ

- mondta Szabó Balázs növényvédelmi mérnök.

A homokhátsági búza nagyobb része, leszámítva a lassúbb fejlődést, jelenleg egészségesnek mondható. Búza sárgarozsda alig látható, a szeptóriás levélfoltosságot pedig csak a fejlettebb vetemények lombozatán lehet érzékelni. A felmelegedő időjárásban természetesen a búza is gyorsan fejlődik majd, ám azzal együtt nagyobb mértékben kell számolni kórokozói megjelenésével

- tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kártevők

kártevők elleni védelem

kártevőirtás

gazdaság

gazdálkodás

termény

eső