Meglepő módszerekkel éledeznek a sokkból a vidéki vendéglátósok

Jeki Gabriella   
  Megosztom
Meglepő módszerekkel éledeznek a sokkból a vidéki vendéglátósok

Óriási sokként érték a vállalkozásokat az új koronavírus-járvány első, második, majd harmadik hulláma nyomában járó járványügyi korlátozások. Sokan épp kinyitottak, de már be is kellett zárniuk, másoknak a megtakarított pénzüket kellett felhasználniuk – már ha volt – , megint mások kénytelenek voltak elbocsátani az alkalmazottakat, és sajnos néhányan örökre lehúzták a rolót és bezártak. Akadnak azonban olyan vállalkozások is, akik mertek nagyot álmodni és a fejlődésre fordították a most már egy éve tartó időszakot. A HelloVidék most három ilyen újrakezdőt keresett meg: egy bólyi éttermet, egy balatoni pékséget és egy barcsi cukrászdát.

Március közepén volt egy éve, hogy az új koronavírus akarva-akaratlanul is az életünk szerves részévé vált. Az első-, második-, majd a harmadik hullám újabb és újabb korlátozásokat hozott. Bezártak a vendéglátóhelyek, így elmaradtak a közös családi éttermi vacsorák, a baráti süteményezések és a kávé melletti megbeszélések. A vállalkozók pedig a túlélésért küzdöttek és küzdenek.

A természetesebb és krémesebb fagylaltot irányozták meg

Hatalmas sokként ért minket a hír, amikor először be kellett zárni, hiszen az üzletünket a bezárás előtt két héttel nyitottuk meg, egy csomó ötlet és terv volt a tarsolyunkban. Amikor újra kinyithattunk, akkor ismét teljes gőzerővel lendültünk neki a munkának, bár volt bennünk félsz, hogy mi lesz ha újra zárva kell tartanunk, rajtunk kívül álló okok miatt. A félelmünk nem volt alaptalan, hiszen újra rövid időn belül be kellett csuknunk az üzletünk ajtaját. Mivel a cukrászda családi vállalkozás és mindkettőnk munkahelye, így nagyon rosszul érintett minket. Az elmúlt időszakban azonban egy újabb nagy beruházáson vagyunk túl. Több nagy értékű, komoly gépet szereztünk be, ami az új technológiánkhoz és a színvonal emeléséhez szükséges. Megesett, hogy megfordult a fejünkben, hogy nem kellett volna belevágni, főleg ha tudtuk volna, hogy egy világméretű járvány teljesen felfordítja az életünket. De azt gondoljuk ez a helyes út

– mondta a HelloVidék kérdésére Rózsa Anita, a barcsi Rózsa Cukrászda tulajdonosa, aki kiemeli, hogy a zárás idején a tartalékokhoz kellett nyúlni, ám ezek is végesek, ha bevétel nélkül minden hónapban számos kiadással kell számolni.

A somogyi vállalkozás saját bevallása szerint már a kezdetektől törekedett a minél természetesebb alapanyagok használatára, amivel el is értek egy szintet, de itt nem álltak meg. Ezért vágtak a pandémia ideje alatt egy nagy kutatásba, amely során rátaláltak Wilheim Dávidra és rajta keresztül Fazekas Ádámra, akik a természetes, úgynevezett naturális fagylaltkészítés mesterei és zászlósai Magyarországon.

Amíg a korlátozások alatt zárva kellett tartaniuk, addig ezt az időt kihasználva tőlük tanulták meg a naturális fagylaltkészítést, majd a géppark nagy részét is lecserélték a még jobb minőség érdekében. Ebből a legszembetűnőbb, hogy a látványpultot egy úgynevezett cilinderes, süllyesztett tégelyes pultra cserélték, ahol az állandó hőmérséklet miatt krémesebb marad a fagylalt.

Lányom és én többszörös ételallergiában szenvedünk, ami kiterjed a tartósítószerekre, a mesterséges színezékre és az ízfokozókra. Nyaralásaink, kirándulásaink közben mi is szerettünk volna fagyizni , de a legtöbb, magát természetes fagyizónak hirdető hely csak addig jut el, hogy ezt a vonzó jelzőt reklámként használja. A pultokat elnézve viszont az köszönő viszonyban sincs a természetességgel. Magyarországon a fagylaltozók talán 1 százaléka felel meg ennek a kritériumnak. És bár a kiváló minőségű alapanyag nagyon drága, mi hiszünk benne, hogy az emberek egyre igényesebbek és nem csak az allergiások figyelnek arra, hogy mit fogyasztanak

– emelte ki Rózsa Anita, aki már a megújult körülmények között várta az újranyitást, ami április elején meg is valósulhatott.

Étteremből bisztró és online pékség

A vendéglátásra, illetve az orvoskongresszusok szervezésére alapozta vállalkozását a balatonudvari golfklubban található Morzsa Étterem, ám a pandémia mindkét „lábukat” kirúgta alóluk. Először a megtakarításaikhoz fordultak és amint a járványügyi szabályozás lehetővé tette, hogy elvitelre adjanak ki ételeket és italokat, azonnal belevágtak.

Mondhatni nagy nyomás alatt dolgoztak, mert sokan jelezték az igényüket erre a szolgáltatásra. Az étel a konyhában készült, amit helyben az étteremben is el lehetett vinni, de kérés esetén ki is szállították azt. Arra gondoltak, hogy ha nincs is hasznuk a vállalkozásukbül, de a köztudatban maradnak, akkor túlélhetnek a vendégek miatt és érdekében.

Nem vagyunk otthonülő típusok, és azt is pontosan tudtuk, hogy meddig húzzuk ki a megtakarításokból. Szerencsére aztán május végén már ki lehetett nyitni a teraszokat. Sokat segített, hogy a Balatonon vagyunk, ami miatt bár extra nyomás alá kerültünk, annyi ember volt, de ez mégis egy kicsit kompenzált minket. Már akkor gondolkodtunk azon, hogy egy olyan lábat keressünk, ami úgymond pandémia-független és mindig, milyen körülmények között képes üzemelni. Egy pékséget álmodtunk meg, ami online is üzemel, mert szakértelmünket kamatoztatva mindenképp vendéglátásban szerettünk volna gondolkodni

– mesélte kérdésünkre Kaizer-Garai Sarolta és Kaizer András, a Morzsa Bisztró Péksége és Delikát Bolt tulajdonosai.

Hosszú tervezés és tárgyalások után végül novemberben nyitottak Fövenyesen. Ahogy arról Kaizer-Garai Sarolta beszámolt, a végül kiválasztott üzlethelyiség mellett korábban rengetegszer elment, amikor végül felkeresték a tulajdonosokat, akik kiadták a vállalkozásnak. A balatonudvari éttermet bezárták és a hosszabb ideje tartó pandémia miatt egyelőre csak a pékségben gondolkodnak, ahol nem csak klasszikus, kézzel készült pékáruval töltötték fel a kínálatot, hanem kézműves szendvicsekkel, valamint az ország szinte minden részéről származó helyi termékekkel is. Szó szerint úgy működnek, mint egy kis manufaktúra, a Várvölgyi Pékséggel partnerségben. Itt azonban nem állnak meg: amint a járványhelyzet engedi, vasárnaponként piacokat, vásárokat szeretnének szervezni, hogy segítsék a helyi termelőket és a közösséget.

Nem nyugodtak bele, hogy be kell zárniuk

Kedves Vendégeink! Kisvendéglőnk a COVID-19 hatásáinak köszönhetően 2021. április 1-től bezár. Köszönjük az eddigi kitartó bizalmat, a kedves szavakat, a békeidőben nálunk tett minden látogatást, a megrendeléseket az utóbbi jó pár nagyon nehéz hónapban. A Krédli jövője jelenleg még bizonytalan, de reménykedünk, hogy valamikor még találkozhatunk a sváb konyha kedvelőivel. Addig is szeretettel várjuk Önöket Bólyban, a Kiskastély - vendéglő, presszó és squash-ban, ahova igyekszünk magunkkal vinni mindazt, ami vendéglőnkben szerethető volt. Mindenkinek jó egészséget és szebb holnapot kívánunk!

– így szólt a pécsi Krédli sváb étterem legutóbbi bejegyzése a közösségi oldalán.

Ahogy az posztból is jól látszik, a vendéglő azonban nem törődött bele, hogy be kell zárniuk a kapukat, hanem máris az újrakezdésre buzdít. A Krédlit ugyanis klasszikus vendéglátási modellre tervezték, egy olyan barátságos, kevés vendég egyidejű befogadására alkalmas helyként, ahol el lehet beszélgetni a szakáccsal, és ahol akár be lehet pillantani a kulisszák mögé is, hogy hogyan készülnek ezek a nem túl szokványos, sváb ételek.

Amikor elért minket a pandémia, rögtön beadtuk a kérvényünket a hatóságokhoz, hogy el tudjuk kezdeni a kiszállítást. Azonnali megoldást kerestünk, így lecseréltük az autónkat is, termoboxokat szereztünk be és a kiszállítás bekerült az engedélyünkbe. Az addigi étlapot abban a pillanatban félretettük, hiszen a sváb ételeknek úgy van értelme, ha helyben kapod, azzal a tálalással és kis extrákkal, amiket mi beletettünk. Arra gondoltunk, hogy miután bezárták az iskolákat, ezért készítünk egy klasszikus iskolás-nagymama csomagot rántott hússal, palacsintával és pekeskiflivel, persze némi variációs lehetőséggel. Ez az elmúlt egy évben jól működött, megszerették az emberek. De időközben kiderült az is, hogy nem erre volt kitalálva az étterem

– vázolta Schneider Gábor, aki feleségével közösen álmodta és valósította meg annak idején a Krédlit.

Közben nyáron jött egy bólyi lehetőség, amibe egyedül nem mertek volna belevágni, ám itt került a képbe Schneider Gábor öccse, aki húsz év a vendéglátó szakmában dolgozik. Ahogy az újrakezdő fogalmazott, ismerték a bólyi kiskastély épületét, történetét és „valahol mindig is benne volt a gondolataikban”, mint opció.

A családom Bólyban él és a kiskastély a szinte a szomszédunkban van, ami egykor az uradalom gazdasági központjaként funkcionált. Egy műemlék épület, amit néhány éve felújítottak, gyönyörű szép belső udvarral és melléképülettel. Most üresen áll és az önkormányzat kiírta a pályázatot egy étterem üzemeltetésére. Úgy döntöttünk, hogy menjünk előre, vállaljunk egy nagyobbat. És ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor talán a Krédlit is újra nyithatjuk egyszer. Megpályáztuk és a négy pályázó közül az önkormányzat minket választott ki. Az első rész nagy felújítást nem igényelt, de most is itt dolgozunk. Más szellemben alakítottuk át, ami jobban megszólítja a helyieket: az első rész inkább patinás a kupolával és a csillárokkal, a hátsó inkább jópofa az istállóban kialakított boxok megtartásával

– sorolta a terveket Schneider Gábor, aki testvérével és feleségével együtt kihívást lát az új vendéglátó helyben, miközben egy történelmi környezetben tud tenni valami jót a közösségért. És hogy mik a tervek? A jogszabály által engedélyezett nyitás idején azonnal nyitni, akár csak a hátsó teraszt első körben, majd a lehetőségekhez mértek, szépen fokozatosan beüzemelni a többit.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vállalkozás

kkv

válság

válságkezelés