Rendkívül fontos a denevérek védelme: mutatjuk, hogy segítenek a bajba jutott állatokon

MTI   
  Megosztom
Rendkívül fontos a denevérek védelme: mutatjuk, hogy segítenek a bajba jutott állatokon

A denevérek védelmére és fontos ökológiai szerepére hívja fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert a szombati denevérek világnapja alkalmából.

A Bat Conservation International (BCI) nevű szervezet által életre hívott világnap célja a denevérek megismertetése a nagyközönséggel, ökológiai jelentőségük bemutatása és helyes megítélésük elősegítése

- olvasható a fővárosi állatkert közleményében.

A denevérekkel kapcsolatos természetvédelmi munkából a budapesti állatkert is kiveszi a részét, elsősorban a magyarországi fajok segítségre szoruló egyedeinek mentésével. Évről évre több száz denevér kerül be az intézmény vadállatmentő központjába. Tavaly 11 faj 398 egyede kapott második esélyt e munkának köszönhetően.

A téli hónapokban főleg a telelésben megzavart denevéreknek kell segítséget nyújtani. A télen végzett építkezési munkálatokkor ugyanis előfordul, hogy egy-egy védett telelőhelyük napvilágra kerül. Ilyenkor az ott berendezkedett denevérek óriási veszélynek vannak kitéve, hiszen már semmi nem védi őket a zord időjárástól, új telelőhelyet pedig késő keresni.

A denevérek aktív időszakában inkább a sérült, balesetet szenvedett, legyengült, esetleg a szülőktől elkeveredett, odúból kiesett, elárvult denevérek szoktak segítségre szorulni. Az állatkert vadállatmentő központjában a telelésben megzavart denevéreket átteleltetik, a sérült, beteg állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat felnevelik. A cél, hogy a mentett állatok végül képesek legyenek emberi segítség nélkül is boldogulni és vissza lehessen engedni őket a természetes élőhelyükre.

Az állatkert idén februárban két alkalommal is kihelyezett megmentett denevéreket. Egy részük a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő, kifejezetten denevérvédelmi célokra épített tiszaugi denevértoronyba került, másik részük pedig a sződligeti Nagyboldogasszony-templom tornyában telelő, több fajból álló denevérkolóniához csatlakozott.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a segítségre szoruló hazai denevérek mentése mellett a denevérek állatkerti bemutatását és a velük kapcsolatos ismeretterjesztést, szemléletformálást is fontosnak tartja. Az idén 155 éves intézményben világviszonylatban is az elsők között kezdtek el még 1912-ben denevérek tartásával, bemutatásával és szaporításával foglalkozni. Az intézmény parkja a hazai denevérfajok számára fontos élőhely is egyben.

A denevérek - az Antarktisz kivételével - valamennyi kontinensen előfordulnak. Mintegy 1400 fajuk ismert. Európában 46 fajuk őshonos, ebből 28 Magyarországon is előfordul. Az ismert fajokból kétszáznál is több, vagyis átlagosan minden hetedik faj számít fenyegetettnek. A magyarországi fajok mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll.

A denevérek kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a természet háztartásában. Egyrészt a rovarok gyérítésével segítenek a természetes egyensúly fenntartásában, másrészt a gyümölcsökön, virágporon és nektárokon élő denevérfajok számtalan növény beporzásáért felelnek. A kutatások szerint 67 növénycsalád van, melynek fő, esetleg kizárólagos beporzói a denevérek közül kerülnek ki és háromezernél is több olyan növényfaj ismeretes, amelynek magjait elsősorban denevérek hordják szét.

Nem csupán a bioszféra, hanem az ember saját közvetlen szempontjai miatt is fontosak a denevérek. Az általuk fogyasztott rovarok között bőven akadnak mezőgazdasági kártevők és olyanok is, amelyek az emberre is veszélyes betegségeket terjesztenek. Egyes közgazdasági számítások szerint a denevérek évente több mint 23 milliárd dollárnyi pénzben kifejezhető hasznot jelentenek a világ mezőgazdaságának és egészségügyének.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

denevér

fővárosi állat- és növénykert

denevérvédelem