Örülhetnek a gazdák: több százmilliárd forint értékben jelennek meg pályázatok

MTI   
  Megosztom
Örülhetnek a gazdák: több százmilliárd forint értékben jelennek meg pályázatok

A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart.

Az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít a kormány, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását teszi lehetővé - olvashatjuk az Agrárminisztérium mai közleményében.

A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.

Áprilisban az állattartó telepek megújítására 30, a gyümölcs- és gyógynövény ültetvények telepítésére 15 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelenik meg. Májusban 50 milliárd forintos forrással terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére lesz lehetőség. A külterületi helyi közutak megújítására pedig 50 milliárd forint értékű felhívás jelenik majd meg. Várhatóan júniusban a kertészetek és a gomba előállító üzemek fejlesztésére 50 milliárd forintos, illetve 20 milliárd forintos forrással jelennek meg pályázatok. Ugyancsak a nyár elejére várható egy 50 milliárd forintos kiírás a kisebb élelmiszeripari projektek támogatására, egy 200 milliárd forintos kerettel pedig az ágazat nagyobb beruházásaira lesz lehetőség. A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forintos pályázat nyílik meg - áll a közleményben.

Mindezek mellett természetesen folytatódnak azok a programok, amelyekkel a gazdálkodók a korábbi években is jelentős eredményeket értek el. Példaként említették az agrár-környezetgazdálkodási, az ökológiai gazdálkodási és a tejelő szarvasmarhák állatjóléti támogatásait.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tavalyi év végén kiírt felhívások esetében a kormány a források jelentős emeléséről is döntött. Így az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 260 milliárd forint, a kertészeti üzemek fejlesztésre pedig összesen 68 milliárd forint áll rendelkezésre. Előbbi felhívás ráadásul várhatóan már júniusban ismét megnyílik, így az állattartók újra pályázhatnak a létesítmények jelentős mértékű, akár több milliárd forintos megújítására.

Az emelt keretösszeggel folytatódnak a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését és az erdősítést támogató intézkedések is. A tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátására, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális megújítására, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére indított nagy sikerű felhívások kapcsán várhatóan továbbra is lehetőség lesz pályázatok benyújtására.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mezőgazdaság

pályázatok

támogatás