Mentőöv a magyar méhészeknek: akár 14 milliós támogatást is kaphat, aki ezt teszi

HelloVidék   
  Megosztom
Mentőöv a magyar méhészeknek: akár 14 milliós támogatást is kaphat, aki ezt teszi

Nemzetközi tapasztalatok szerint olyan drasztikusan csökken a mézelő méhek állománya, hogy az már veszélyezteti az élelmiszertermelést is. A méhek jövője a mi jövőnk is, azaz a gyermekeinké, ugyanis száz élelmiszerből hetven előállításához szükség van a méhekre, vagyis az állomány megcsappanásával a jövő generációinak élelmiszer-ellátása kerülhet veszélybe. Ezért sem mindegy, hány magyar méhész marad talpon, milyen kampányok és támogatások segítik ezt az ágazatot:

Hazánk az unió harmadik legnagyobb méztermelője, a hazai méhészetek körülbelül 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az ágazat komoly erőket mozgatott meg azért, hogy a méhsűrűség az unióban a jövőben is Magyarországon legyen a legmagasabb, azaz egy négyzetkilométerre továbbra is 12 méhcsalád jusson. Az unióban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország közel 10 százalékkal részesedik.

„Tehetsz méh többet!”

A hazai mézfogyasztás a növekvő tendencia ellenére komoly lemaradásban van az egy főre vetített, évenkénti 1,7 kilogrammos uniós átlagtól. A tavaly megkötött szakmai összefogás és társadalmi kampány célja pont az, hogy ösztönözzék a hazai mézfogyasztást. Három szervezet – az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank –ezért is indította el 2020. augusztusában a „Tehetsz méh többet!” nagyszabású lakossági kampányt.

A méhészeti ágazat jelenleg mintegy húszezer magyar család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást, így közvetve hozzájárul a vidék népességeltartó képességéhez. Mindamellett, hogy a magyar méhészet egyike a kiváló minőségű, exportképes terméket előállító ágazatoknak, még rengeteg tartalék van a hatékonyságának növelésében.

A „Tehetsz méh többet!” kampány keretében a három szervezet egyebek között méhcsaládok vásárlásával, mézkészítéssel, a méhek kulcsfontosságú szerepének bemutatásával, edukációs kiadványokkal, a méz gasztronómiai és emberi szervezetre gyakorolt előnyeinek ismertetésével, a gazdák támogatásával kiemelt figyelmet fordít az ágazatra.

Jó hír a méztermelőknek: idén is jelentős támogatások igényelhetőek!

A 2020-2022 közötti időszakban méhészek számára nyújtott támogatások részletes feltételeit a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet, közismert néven Méhészeti Program határozza meg.

A Méhészeti Program három végrehajtási időszakot határoz meg:

  • 2019. augusztus 01. - 2020. július 31.
  • 2020. augusztus 01. - 2021. július 31.
  • 2021. augusztus 01. - 2022. július 31.

A pályázat keretében a hatékonyabb és élelmiszer-biztonsági szempontból megfelelő pergetés, valamint az ahhoz kapcsolódó munkafolyamatok elvégzését elősegítő, méz és méhészeti termékek kinyeréséhez, kiszereléséhez, valamint a léptároláshoz szükséges új eszköz beszerzéséhez vehető igénybe vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás mértéke kifizetési kérelmenként:

  • a méhészeti eszköz beszerzési árának 50%-a, de legfeljebb 130.000 Ft,
  • léptároló fagyasztókamra hűtőgépészeti berendezésének beszerzése és üzembe helyezése, mézletöltőgép és fűtött késes fedelezőgép beszerzése esetén a beszerzési és üzembe helyezési ár 50%-a, de legfeljebb 400.000 Ft,
  • fagyasztóház, vagy fagyasztókonténer (hűtőgépészettel együtt) építése, beszerzése és üzembe helyezése esetén az építési, beszerzési és üzembe helyezési ár 50%-a, de legfeljebb 1 millió Ft.

Külön lehet pályázni a méhcsaládok engedélyezett szerrel történő - a varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb méhészeti kártevők és betegségek elleni - szakszerű állategészségügyi kezelés költségeihez, a készítmények és eszközök beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatásra. (A varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb méhészeti kártevők, betegségek elleni szakszerű állategészségügyi kezeléshez méhcsaládonként 1.600 Ft összegű vissza nem térítendő támogatás igényelhető, ebből a méhészetben használatos gyógyhatású készítményekre és a cukor, cukorlepény, ipari fondant beszerzési költségére méhcsaládonként 1.200 Ft kérhető).

Ezen felül is érdemes bővebben is tájékozódni a pályázati lehetőségekről, hiszen a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésére, valamint az "anyabölcsők, párzatlan méhanyák, petéző méhanyák" vásárlásának támogatása is kérhetnek a méhészek támogatást. A feltételekről, és további pályázati lehetőségekről itt tájékozódhat…

Mi szükséges a pályázathoz?

Figyelem, a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban az egyes támogatások igénybevételének viszont van egy feltétele, hogy a méhész, a méhek állandó tartási helyével és a tartott méhcsaládok számával együtt a TIR-ben szerepeljen.

A méhészek feladata, hogy a családszámban bekövetkezett változást a rendszeren keresztül bejelentsék. Rendkívül fontos, hogy mind a TIR-ben, mind a kifizetési kérelemben az adott végrehajtási időszakban elvégzett őszi méhegészségügyi vizsgálat során feljegyzett méhcsaládszámok szerepeljenek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

méhcsalád

méhegészségügyi támogatás

takarékbank

támogatások

mezőgazdaság

méhészeti ágazat