Elismerést kapott a város: klímabarát település díjat kapott a Szeged

MTI   
  Megosztom
Elismerést kapott a város: klímabarát település díjat kapott a Szeged

A Klímabarát Települések Szövetsége által tavaly meghirdetett pályázaton Szeged első helyezést ért el - Kaposvárral holtversenyben - a megyei jogú városok kategóriában, és elnyerte a Klímabarát település címet - közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint a díjat szerdán adták át a szövetség vezetői - Kovács Lajos elnök és Teveli-Horváth Dorottya szakmai vezető - Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesternek és Mihálik Edvin Zöld Város programért felelős tanácsnoknak.

Szegeden két évtizede zajlanak jelentős - összességében több tízmilliárd forint költségű - környezetvédelmi beruházások, amelyek sorából kiemelkedik a lakótelepi panelrekonstrukció. Ennek nyomán a szegedi panellakások háromnegyede újult meg, és csökkent ingatlanonként 40 százalékkal az energiafelhasználásuk. A nagy költségigényű programok sorába tartozik a villamos nagyprojekt is, amely teljesen új lendületet és pályát adott a szegedi elektromos közösségi közlekedésnek.

Szeged a kerékpárosok városa. A folyamatosan bővülő kerékpáros infrastruktúrának köszönhetően már majdnem minden ötödik helyváltoztatás kerékpárral történik. 2018 óta több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, és a fejlesztések folytatódnak.

Az önkormányzat klímavédelmi megfontolásból valamennyi intézmény felújításánál érvényesítette és érvényesíti az energiahatékonysági szempontokat. Szeged vállalásai között szerepel, hogy a 2008-as bázisévhez viszonyítva 2030-ra 40 százalékkal mérsékli a károsanyag-kibocsátását. Ennek érdekében zajlik az a 22 milliárd forintos program, amelyben a szegedi távfűtési rendszert állítják át geotermikus energiára. A geotermikus fűtési rendszernek köszönhetően évente 23 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe. Ezzel Reykjavík után Szegeden jön létre Európa második legnagyobb zöld távhőszolgáltató rendszere.

Szeged folyamatosan gyarapítja a faállományát, amelynek száma jelenleg nyolcvanezerre tehető. Bel- és külterületeken egyaránt fásít az önkormányzat, amely fontos feladatának tartja a város körüli véderdő telepítését a szállópor magas helyi koncentrációja miatt

- áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szeged

klímabarát település

klímabarát

város

klímabarát települések szövetsége