Újabb bejelentés érkezett: vállalkozásokat segít majd a Modern Mintaüzemek program

MTI   
  Megosztom
Újabb bejelentés érkezett: vállalkozásokat segít majd a Modern Mintaüzemek program

Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Ismertette, hogy új funkcióval, a Modern Mintaüzemek programmal bővült a vali.hu vállalkozói információs portál, amelynek keretében a vállalkozok testre szabott, és a gyakorlatban alkalmazható megoldásokat ismerhetnek meg elsőkézből.

Elmondta, a programban a kkv-k tevékenységi körük, földrajzi elhelyezkedésük szerint kiválaszthatják a számukra érdekes technológiát, majd időpontfoglalással ellátogathatnak a kiválasztott üzembe, ahol az alkalmazott módszereket eredeti működési környezetben tekinthetik meg, és szakértőktől kaphatnak választ kérdéseikre.

Az ITM államtitkára rámutatott arra, hogy a 2008-as válság idején nem volt olyan lehetőségük a vállalkozásoknak, mint a mostani újraindításban. A gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően már eddig is több mint 1 millió munkahelyet védtek, erősítettek meg, az oltásnak köszönhetően pedig Magyarország féléves előnyben van más európai országokhoz képest.

Az újraindítás részeként a Modern Mintaüzem program abban segít, hogy a vállalkozók élni tudjanak a digitalizációval, a modern technológiákban rejlő lehetőségekkel

- tette hozzá.

György László kitért arra, hogy a jövő technológiáját, módszereit alkalmazó vállalkozások szívesen megmutatják tudásukat. Jelenleg 31 üzem van a programban, de számuk folyamatosan bővül. Nyolc üzem már látogatható, és újabb 8-cal kötik meg az erről szóló szerződést hamarosan.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a vali.hu honlapon az ország térképén elhelyezték a modern mintagyárakat, mintaüzemeket és mintaműhelyeket. A mintagyárak 250 főnél több munkavállalót foglalkoztatnak, és a legmagasabb szinten alkalmazzák a jövő technológiáit, a mintaüzemek mikro, kis- és közepes vállalkozásoké, a mintaműhelyekben a jövő technológiájának implementációját segítő vállalkozások mutatják meg tudásukat.

A mintaüzemekbe látogató vállalkozók képesek lesznek vetélytársaiknál jobban működni. A cél az, hogy Magyarországon tanuljanak a vállalkozások egymástól, a magyar vállalkozások felkészültebbek legyenek, mint nemzetközi vetélytársaik

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

modern mintaüzemek program

vállalkozások

vállalkozásfejlesztés

támogatás