Nehéz helyzetben a hazai baromfiágazat: mi vár így a magyar termelőkre?

Agrárszektor   
  Megosztom
Nehéz helyzetben a hazai baromfiágazat: mi vár így a magyar termelőkre?

Rendkívül nehéz helyzetben van most a magyarországi baromfiágazat. A világban 2020 óta tomboló koronavírus-járvány, a HORECA-szektor leállása és az időszakosan vissza-visszatérő madárinfluenza mind-mind érzékenyen érintették az ágazat szereplőit, de közel sem annyira, mint a takarmányok hónapok óta tartó drágulása. A szakemberek szerint az baromfitenyésztők már eddig is az önköltségi ár alatt, vagy legfeljebb önköltségi áron tudnak értékesíteni. De mi lesz a magyar termelőkkel, ha nem sikerül az előállítási költségek növekedését áttolni a feldolgozóiparra és a kereskedelemre, végső soron pedig a fogyasztókra?

Ahogy arról az Agrárszektor beszámolt, szorult helyzetben vannak a magyar baromfitartók. A koronavírus-járvány már több mint egy éve sújtja Magyarországot és a világ többi részét, a madárinfluenza meglehetős rendszerességgel bukkan fel a baromfitelepeken, ráadásul lassan fél éve folyamatosan emelkednek a takarmányárak. A takarmányárak növekedése már idén januárban, a Takarékbank sajtótájékoztatóján szóba került, ahol a szakértők arról beszéltek, hogy a baromfiágazatban a piaci szereplők szereplői kettős árnyomástól tartanak 2021-ben.

A pandémia miatti lezárások, illetve az állatbetegségek miatti túlkínálatos piacon kénytelenek helyt állni, ráadásul a takarmányok árába 2021 első negyedévében épülhetnek be az előző év végi magas terményárak. Ezen hatások eredményeként kerülhetnek kettős árnyomás alá az állattenyésztők: az elsődleges input (takarmány) áremelkedését a feldolgozói oldalról érkező nyomás miatt nem tudják a vágóállat árában érvényesíteni.

Márciusban Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke még arról beszélt, hogy a baromfi ágazatban a még meglévő készletek fékezhetik az áremelések ütemét, amit a vendéglátóipar lassú éledezése, a kereslet növekedése indokolna. A szakember azonban hozzátette, hogy az árakat nagyban befolyásolja a takarmányárak alakulása, hiszen az önköltség nagyjából kétharmada a táp.

A takarmányárak mintegy 30%-ra becsülhető emelkedése a baromfitermelőknél az élőállat előállításának költségeit azonnal 20%-kal emeli. Ha ezt nem tudják tovább hárítani a termelők, akkor sokan tönkremehetnek. A túlélésre azoknak a gazdaságoknak van nagyobb esélye, akik a nagyok mellett integrációkban tevékenykednek. Ugyancsak szemmel kell tartani a madárinfluenza térképet

– tette hozzá Csorbai Attila. A legnagyobb veszély a legjelentősebb termelő országokat sújtja, különösen Franciaországot, Németországot és Lengyelországot. Igaz, a nagy számú vágás miatt a magyar termelőknek most javulhatnak az exportlehetőségeik. S ez is arra utal, hogy az olcsó baromfihús is a múlté egyelőre.

A Baromfi Termék Tanács elnöke később arról beszélt, hogy a takarmányárak növekedése egy 20-25%-os költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán. Ezt előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is. A tavalyi évben a baromfiágazatot több minden is megtépázta, többek között a takarmányárak globális emelkedése, a madárinfluenza és a pandémia is. A sok probléma ellenére azonban a csirkeállomány növekedett – ez részben a hazai fogyasztás emelkedésének köszönhető, hiszen a tojás mellett a csirke a családok mindennapi fogyasztásába épült.

A helyzetet némileg árnyalja az a grafikon, amelyet a napokban tett közzé az MTI. Ez ugyanis azt mutatja, hogy 2020-ban hihetetlen mértékben lecsökkent a magyar baromfiállomány. 2020 decemberében Magyarország baromfiállománya 35,379 millió darabot tett ki, ami nemcsak a 2019-es 39,208 milliós állományhoz képest órási visszaesés, de jócskán a 2000-es 37,016 milliós érték alatt van.

Baromfiállomány Magyarországon, 2000-2020 (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI)
Baromfiállomány Magyarországon, 2000-2020 (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI)

A fenti számoknak némileg ellentmondani látszik a magyarok baromfihús-fogyasztását mutató grafikon. Eszerint az elmúlt években folyamatosan nőtt az egy főre jutó évi baromfihús-fogyasztás hazánkban, 2019-ben már az uniós szinten is kimagasló 35,7 kilogramm felett járt, meghaladva az uniós átlagot (Az Európai Unióban az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás 2016 és 2019 között 23,3 kilogramm volt, a becslések szerint 2021-re elérheti a 23,9 kilogrammot is.)

Baromfihús-fogyasztás Magyarországon, 2004-2019 (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI)
Baromfihús-fogyasztás Magyarországon, 2004-2019 (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI)

Az áprilisi Portfolio Agrár Klubon Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója részletes számokkal szolgált a takarmányárak emelkedését, és annak az állattartásra gyakorolt hatását illetően. A szakember szerint a jelenlegi takarmányár-növekedés ténylegesen drasztikus, 15-20%-os önköltség-emelkedést jelent. Abban azonban Kulik Zoltán is egyetértett, hogy az igazi kérdés az, hogy ez rajta marad-e a termelőn, vagy át tudja-e hárítani a feldolgozóra és a fogyasztóra?

A szakember azért annyi jó hírrel tudott szolgálni, hogy 2021 negyedik negyedévére csökkenni fognak a takarmányárak, de erősen sejthető, hogy az új árak is meg fogják haladni a 2020 első negyedévében mért szinteket. Az Agrár Klubon a szakemberek egyetértettek abban, hogy amarosan a fogyasztók is szembesülni fognak a takarmányárak emelkedésével, mivel most készülnek azok a hús- és tejtermékek, amelyeket már a drágább takarmány felhasználásával állítottak elő.

Wagenhoffer Zsombor, Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a felvásárlási ár mindig lassan követi az előállítási árban bekövetkező drámai változásokat, míg visszafelé gyorsabb ez a folyamat. A kettő közötti árkülönbséget pedig vagy a feldolgozóknak, vagy a termelőknek, vagy mindkettőnek kell lenyelnie. Ez sajnos nem változott az elmúlt 10-20 év során, pedig nagyon jó lenne, ha megváltozna.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

takarmány

baromfiágazat

baromfitenyésztés

baromfitenyésztők

baromfiállomány