Nem semmi beruházással új híd épül a Dunán: sok Budapest környéki vár erre

HelloVidék   
  Megosztom
Nem semmi beruházással új híd épül a Dunán: sok Budapest környéki vár erre

Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal.

Mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, Vác országgyűlési képviselője hozzátette: ahhoz, hogy Vác és a környező települések gyorsabban fejlődjenek, gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek, és fontos az új híd is.

A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3000 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Ide tartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is

– mondta el Schanda Tamás azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2x2 sávosra bővítésével. Emellett forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is. Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához és turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat

– mondta el Rétvári Bence.

A nyertes ajánlattevő döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

duna-híd

felújítás

vác