Gyász: meghalt az egyik legismertebb egykori milliárdos magyar borász

HelloVidék   
  Megosztom
Gyász: meghalt az egyik legismertebb egykori milliárdos magyar borász

Borász, üzletember, balatoni és világ körüli vitorlázó, s egy életen keresztül kalandor: 81 éves korában elhunyt Szeremley Huba. Egykoron milliárdos vagyonának köszönhetően az egyik leggazdagabb magyar volt, az elmúlt években azonban meg kellett válnia a vagyona egy részétől.

Szeremley Huba Budapesten született 1940-ben, gimnázium után többek között teológiát tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt többek között Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban is. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, amely annyi pénzt hozott neki, hogy amikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát. Sokáig az ország leggazdagabb emberei között is emlegették, a vagyonát 20-22 milliárd forintra becsülték, de szerinte ez távol állt a valóságtól, saját bevallása szerint valójában csak 3,5 milliárd forintja volt a csúcson, bár azt nem titkolta, hogy Badacsonyban van egy gyémánttal kirakott borospincéje. Arról is mesélt, hogy egyszer Budapesten feltörték az autóját, benne egy sporttáskával, amelyben 50 millió forint készpénz lapult - olvahatjuk az Index róla szóló visszaemlékezésében.

A Szent Orbán-pincét 1992-ben alapította meg, emellett számos más vállalkozást is indított, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Badacsony újból felkerült a borászati térképre. Ő kezdett foglalkozni újra a kommunizmus alatt feledésbe merült hagyományos szőlőfajtákkal, ilyen volt akkor a kéknyelű és a szürkebarát.

Élete utolsó éveiben visszavonulva élt

Az Index korábbi cikke szerint Szeremley az elmúlt években teljesen elszegényedett és leépült, válása után elveszítette kastélyát, de eladta helikoptereit is, illetve az általa alapított családi cégből is kiszállt. Annyi biztos, hogy összeütközésbe került a törvénnyel többször is, és már hosszú ideje nem lehetett róla sokat hallani. Így például azt sem lehetett tudni – írja nekrológjában Jásdi István –, hogy egészsége folyamatosan romlik. Szeremley Huba május 15-én, szombaton halt meg.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

borász

szeremley huba

balatoni bor

balatoni borvidék

meghalt