Lesújtó tények: ez a 3 magyar régió a legszegényebbek közé tartozik Európában

Világgazdaság   
  Megosztom
Lesújtó tények: ez a 3 magyar régió a legszegényebbek közé tartozik Európában

Az Eurostat 2019-es adatai szerint a vidék Magyarországára továbbra is a lassú felzárkózás a jellemző. Három régió fejlődött a legnagyobb a mértékben az elmúlt tíz évben, Budapest pedig számos nyugat-európai nagyvárost megelőz.

Az Eurostat 2019-es felmérése szerint a vidék Magyarországára továbbra is a lassú felzárkózás a jellemző. Az elmúlt évtized adatai szerint a Dél-Dunántúl és az Észak-Alföld fejlődése volt a leggyengébb, 2010 óta mindössze 5 százalékkal kerültek feljebb - olvasható a Világgazdaság mai cikkében.

Bár egyedül a közép-magyarországi régió fejlettsége haladja meg az uniós átlagot – egyértelműen a magyar főváros húzza föl a számokat –, a vidéki térségek közül az EU-s átlag 71 százalékával a Nyugat-Dunántúl áll a legjobban.

A Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye alkotta Közép-Dunántúl dinamikus fejlődését mutatja, hogy az évtized elején még az uniós átlag 57 százalékán állt, a 2019-es 67 százalékkal már számos olasz és görög régióval is helyet cserélt. Szintén kiemelkedő felzárkózást produkált a korábban egyik legszegényebbnek számító dél-alföldi régió, amely a 2010-es 44 százalékról 2019-re 53 százalékig emelkedett. Ennek köszönhetően a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyék alkotta térség ma már nem szerepel a húsz legszegényebb területi egység között.

- írják.

A magyarországi térségek ezzel együtt is talán leglátványosabb előrelépését Észak-Magyarország produkálta, amely korábban az uniós átlag 40 százalékát sem érte el, de a jelenlegi felzárkózási ütemmel hamarosan kikerülhet a legszegényebbek húszas csoportjából.

Forrás: Világgazdaság
Forrás: Világgazdaság

Budapest jobban teljesít

Az uniós statisztikai hivatal által számolt egy főre jutó, vásárlóerő-paritással korrigált GDP alapján a magyar főváros 2019-ben nagyot lépett előre, az európai uniós átlag 151 százalékával már több német várost is megelőz, például Berlin, Hannover és Köln előtt jár fejlettségben.

Budapest prosperálása azonban nem egyedülálló a kelet-közép-európai térségben: Bukarest, Varsó, Pozsony és Prága a magyar fővárossal együtt a húsz leggazdagabb régió között volt tavalyelőtt.

A foglalkoztatottsági adatokról

2010-ben szinte minden régióban 10 százalék fölött volt a munkanélküliség. Ezen belül a legmagasabb, 16 százalékos Észak-Magyarországon volt az arány, ám ez tavaly már mindössze 5 százalékot tett ki. Pedig a koronavírus-járvány 2020-ban mély nyomott hagyott a gazdaságban és a foglalkoztatottságban is.

A munkaerőpiac stabilitását erősíti, hogy az ország számottevő részén 5 százaléknál nem volt nagyobb az állástalanok aránya. Azonban az Észak-Alföld gazdasági problémái itt is visszaköszönnek, a korábban is a legrosszabb munkaügyi adatokkal rendelkező térséget sújtotta a leginkább az elmúlt év, amit a 7,3 százalékos munkanélküliségi ráta is jól mutat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdaság

régió

ksh

eurostat

fejlettség